Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.12.24.

Ez a csípős finomság a magyarok téli kedvence

A magyar ember és a torma rokonok, de legalábbis egy helyről származunk. Már akkor is szerettük, annyira, hogy honfoglaló őseink volt, hogy a Tormás nevet adták gyermekeiknek, de települést is neveztek el erről a növényről.

A magyar ember ösztönösen szereti az erős, csípős ízeket – hagyma, fokhagyma, paprika, és persze a legalább 50°-os pálinka –, a tudomány meg szépen lassan be is bizonyítja szinte mindegyik kedvencünkről, hogy az ízélményen túl az egészségünkre is jó hatással vannak.

Akinek már volt szerencséje védőszemüveg és maszk nélkül reszelni ezt a gyökeret, az gyorsan megtapasztalhatta könnycsatorna-tisztító hatását, nagyobb mennyiség – több mint egy szál – feldolgozása közben pedig azt is, hogy rossz termékhez csatolták a „segít, ha fáj a torkod és az orrodat is tisztíccsa” emlékezetes szlogent.

A torma – a gyógyszerekkel és cukorkákkal ellentétben – káros mellékhatások nélkül tisztítja a légutakat, ezen kívül még a baktériumok is döglenek tőle, újabbak meg majd’ egy napig a közelébe se mennek a tormaevő embereknek. Az illóolaja elég hamar eltűnik, így ezeket a hatásokat csak a frissen reszelt gyökértől várhatjuk.

A hatékony illóolajon kívül van benne C-vitamin, kálium, nátrium, kalcium, magnézium, így többek között segíti a vizeletkiválasztást, miközben csökkenti a gyulladásokat. A vér húgysavtartalmát is csökkenti, így az ehhez kapcsolódó nyavalyák – köszvény, izomfájdalmak, reuma – is enyhülnek.

Nem véletlen, hogy a főtt sonka mellett szinte mindig megtaláljuk a tormát: hatóanyagai fokozzák a gyomor emésztőnedveinek termelését, így segítve a nehéz ételek emésztését. Magas rosttartalma is segít a táplálék további feldolgozásában. Fontos szerepe van a máj méregtelenítésében. Egyetemi kutatások bizonyítják a tormában lévő glukozinolát májvédő és daganatnövekedés-gátló hatását. Aki nem bírja natúr formában megenni, az keverje össze mézzel, és úgy kanalazgassa.

Külsőleg is használható csípések, sebek kezelésére, vagy a fájós ízületek borogatására, de fogfájásra, lázcsillapításra is használja a népi gyógyászat.

Ha megtehetjük, ültessünk a kertbe, hogy mindig legyen friss belőle. Igénytelen, nem kell vele foglalkozni sokat, magától elszaporodik, jól tűri a hideget. A levele káposzta- vagy szőlőlevél módjára megtölthető, megfőzhető. Tormázzanak télen-nyáron!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

life.hu

Védelmező mágiák: így tarthatjuk távol az ártó erőket

metropol.hu

Ennél édesebbet ma nem látsz, Hosszú Katinka újra megmutatta a kislányát

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FAZÉK

Ezt rontja el mindenki, amikor rakott krumplit készít, te ne tedd!

FAZÉK

Most lehet szedni a gyógyerejű csalánt, mutatjuk, mennyi mindenre jó

FAZÉK

Tojáskrém 3X: zseniális recepteket mutatunk

FAZÉK

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

FAZÉK

3 isteni sütemény, amit anyák napjára könnyen elkészíthetsz

FAZÉK

Ettől az egyszerű trükktől lesz gyönyörű színe az orgonaszörpnek

FAZÉK

Roppanós koviubi 3 nap alatt, mutatjuk a tökéletes receptet

FAZÉK

Robban a karalábészezon: Mutatjuk a legfinomabb receptet