MEDICINA

Ihatnak-e a gyerekek karácsonykor alkoholt?

A karácsonyi időszakban sok családban előfordul, hogy koccintáskor már a 14 éves gyerekek is kapnak egy kis bort vagy pezsgőt. Sokak szerint a fiatalok ekkor indulnak el a lejtőn...
  • Szerző: Ripost

Egy nemrégen végzett nemzetközi kutatás során kiderült, hogy a legtöbb európai országban minden hatodik családban kap pár korty alkoholt a 14 éves gyerekek a jeles ünnepekkor. A jelek szerint Magyarországon is hasonló a helyzet.

A szülők többsége úgy vélekedik, hogy a gyerek inkább akkor találkozzon először az alkohollal, amikor ők is ott vannak, így felügyelhetik és megbeszélhetik a tapasztalatokat. Szerintük egy pár korty alkohol nem árt meg a gyerekeknek, az sokkal rosszabb lenne, ha baráti körben, korlátok nélkül kísérleteznének. Ráadásul a tiltott gyümölcs mindig édesebb: vagyis, akit tiltanak a szesztől, az nagyobb eséllyel fogja titokban kipróbálni, és mivel nincs vele egy tapasztalt felnőtt, akivel megbeszélhetné a dolgot, veszélybe sodorja magát.

A kutatók szerint azonban a szülők ezen elképzelése ellentétes a céljukkal. A vizsgálat ugyanis rávilágított, hogy ezzel nemhogy megóvták a gyerekeket a későbbi alkoholproblémáktól, inkább elindították őket a lejtőn.

Már az ötödikesek is isznak

Felmérések szerint Magyarországon az ötödik osztályos fiúk 44 százaléka, a lányoknak pedig harmada fogyasztott már alkoholt. Ez az arány a 11. évfolyamon már mindkét nemnél 91 százalék. Sajnos az is előfordul, hogy az ötödik évfolyamra a részegséggel is megismerkednek a gyerekek.

A fiúknál a sör a legnépszerűbb, utána a bor és a boros kóla, a pezsgő és a röviditalok, lányoknál a boros kóla az első, majd a bor, a pezsgő, a rövid italok, és végül a sör. Vidéken inkább a rövid italok a népszerűek.

Milyen károkat okoz az alkohol?

Az alkohol veszélyes a fiatal szervezetre nézve, a lányoknak azonban még többet árt, mint a fiúknak. A lányoknak ugyanis relatív kevesebb a vérük, így náluk gyorsabban emelkedik a vér alkoholszintje, mint a fiúknál. Minél kisebb testsúlyú egy lány, annál hamarabb a fejébe száll a szeszes ital.

Az agy nagyjából 18 éves korban számít érettnek, az alkoholfogyasztás gátolja az agy növekedését, elpusztítja az agysejteket - minden részegeskedés után több, mint 1000 agysejt hal el -, lassítja a gondolkodást, nehezíti a koncentrációt és megváltoztatja az érzékelést.

Az alkoholos ital etanoltartalma fokozza a boldogsághormon kibocsátást: minél korábban és minél hosszabb ideig stimulálja az ember ilyen módon az agy jutalom-központját, annál hajlamosabb függővé válni. Aki, már 13 éves korától rendszeresen fogyaszt alkoholt, az később rendkívül nehezen tud megszabadulni ezen szokásától.

 

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?