Létrehozva: 2020.05.08.

Ezért lesz pokoli az újramelegített kávé; inkább így igyad

A rendszeres kávéfogyasztók nagyon is jól tudják, hogy nem csupán rosszabb az íze, de sokkal keserűbb is. A tudománynak erre is van magyarázata, ahogyan arra is, mit lehet felmelegítés helyett tenni...

Ha rendszeresen fogyasztasz otthon kávét, biztosan jártál már úgy, hogy megmaradt reggelről néhány adag, de az is előfordulhat, hogy munka közben kihűlt a reggel előkészített feketéd. Ilyenkor logikus, hogy az ember beteszi egy körre a mikróba – és ekkor jön a meglepetés. A kávé ugyanis sokkal keserűbb lesz, mint főzés után volt…

Fotó: Profimedia

Ráadásul teljesen mindegy, hogyan melegíted újra, mikróban, tűzhelyen egyaránt rettentő keserű lesz még a legminőségibb, legfinomabb kávé is. A kávébabok DNS-ébe ugyanis bele van kódolva, hogy a pörkölés, majd a melegítés hatására olyan savakat és egyéb összetevőket bocsássanak ki, amiktől egyre intenzívebb lesz a keserű íz. A frissen szüretelt kávészemek még tartalmaznak édes ízeket is – aztán a pörköléssel ez változik, a főzéstől pedig még keserűbb lesz a kávé, mondta a Huffington Post magazinnak Emily Rosenberg, egy kávéforgalmazó cég szakértője. Így logikus, hogy minél többször melegítesz fel egy kávét, annál keserűbb lesz az íze.

Fotó: pixabay.com

A kávé újramelegítése a szakértő szerint pontosan ugyanaz, mint egy már készre sült tortát visszadugni a sütőbe: kiszáradna és teljesen tönkremenne, és persze az ízét is elvesztené. De akkor mostantól igyuk hidegen a kihűlt kávét? Természetesen erre nincs szükség; csak néhány dologra érdemes jobban odafigyelni.

Fotó: Pixabay.com

Érdemes első körben olyan kávéfőzőt beszerezni, ami melegen is tartja a feketét, vagy főzés után termoszban tárolni a folyadékot. Ha pedig muszáj mikróban megmelegíteni, vedd vissza a teljesítményt nyolcvan százalékra; tűzhelyen pedig lassú tűzön melegítsd fel. De a legegyszerűbb az, ha mindig annyi kávét főzöl, amennyit meg is fogsz inni. Így hosszabb és tartalmasabb szünetet tudsz tartani munka közben, és mindig friss, finom kávét ihatsz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Somló - Isten itt felejtett kalapja

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FAZÉK

Most lehet szedni a gyógyerejű csalánt, mutatjuk, mennyi mindenre jó

FAZÉK

Tojáskrém 3X: zseniális recepteket mutatunk

FAZÉK

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

FAZÉK

Pörkölt reggelire: mutatjuk Petőfi Sándor különös étrendjét

FAZÉK

Soha többet nem marja szét a szemedet a hagyma, itt a trükk

FAZÉK

Ettől az isteni apró trükktől mennyei lesz a kókuszgolyó

FAZÉK

Ezért ne szórj soha szódabikarbónát az eperre

FAZÉK

Epres-tejfölös pite az új kedvenc, mutatjuk a receptet