Farkasbab az új szuperkaja, de mi köze a mediterrán diétához?

Ez az apró babféle a mediterrán területeken, mindenekelőtt Olaszországban fontos része az étrendnek. A farkasbab a csicseriborsóhoz és a lencséhez áll a legközelebb, az íze pedig a szójáéhoz hasonló. Ez az apró hüvelyes egy valóságos táplálkozástani aranybánya: a fehérjetartalma kétszerese a csicseriborsóénak, és a rosttartalma is jelentős.

Az olaszul lupini-nek nevezett farkasbab termesztése ráadásul környezetbarát. Az olasz gazdák vetésforgóban termesztik, vagyis ugyanazon a területen mindig másfajta növényt termesztenek, ez pedig megelőzi az eróziót és a talaj termékenységét is megőrzi. Ausztráliába pont ezzel a céllal jutott el, így ma már ez az ország is komoly termesztőnek számít.

Mivel világszerte egyre nagyobb az igény a növényi fehérjeforrásokra, a farkasbab is egyre nagyobb népszerűségnek örvend – köretként, pirítva, rágcsálnivalónak, de akár fehérjedús kekszek alapanyagának is kiváló. Semleges íze bármilyen fűszerrel jól érvényesül, maga a hüvelyes pedig bármilyen magas fehérjetartalmú diétába beleillik. Felhasználása hasonló a rokonaiéhoz, készülhet belőle saláta, főzelék is.

Rosttartalmának köszönhetően a farkasbab a bélflórát is segít rendben tartani. Prebiotikus, vízben oldható rosttartalma elősegíti a probiotikus baktériumok egyensúlyának fenntartását. Sok kutató ezért valóságos szuperételnek tartják, hiszen a bélflóra egyensúlya az immunrendszer működésének optimalizálása mellett sok téren jó hatással van az egészségre. Rendszeres fogyasztása egyes vizsgálatok szerint segíthet a koleszterinszint csökkentésében, és a vastagbélrák kockázatának mérséklésében.