
Gondoltad volna? Ez az öt étrend akár 5 évvel is meghosszabbíthatja az életedet
Azért élni, hogy együnk? Inkább azért enni, hogy „örökké" éljünk. Íme, öt étrend, ami segíthet ebben.
Bár abban lehetetlen megegyezni, hogy melyik étrend a legjobb, néhánynak egyértelműen számos egészségügyi előnye van. Egy új kutatás során pedig kiderült, hogy melyek azok a legnépszerűbb étrendek, amelyek potenciálisan is meghosszabbíthatják az életünket.

Étrendek, amiket érdemes követni a hosszabb életért
Az évek során számos étrend indult hódító útjára, amelyek a legjobb megoldásokat kínálták a fogyásra, a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére, a koleszterinszint csökkentésére vagy akár az élet meghosszabbítására. Most a Science Advances folyóiratban megjelent egy olyan tanulmány, amelyben öt étrendet soroltak fel, amik valóban kiállják az idő próbáját: a mediterrán étrend, a cukorbetegség kockázatát csökkentő étrend, a DASH-diéta, a növényi alapú étrend és az AHEI. A kutatók több mint 100 ezer résztvevő adatait elemezték, tíz évig vizsgálták az étrendjüket, az eredményeket pedig arra alapozták, hogy egy 45 éves ember mennyivel élhet tovább. Megállapították, hogy a magas rosttartalmú és alacsony cukortartalmú étrendet követő férfiak 3 évvel, a nők pedig 1,7 évvel hosszabb életet élvezhetnek.
Ugyanakkor azok, akik egészséges zsírokban, halakban és zöldségekben gazdag mediterrán étrendet követtek, mind a férfiak, mind a nők esetében még két évvel élhetnek tovább. A mediterrán étrendet már régóta dicsérik a jelentős egészségügyi előnyei miatt, a zsírcsökkentéstől és a cukorbetegség kockázatának csökkentésétől egészen a neurológiai fejlődésig.
Az AHEI-t, vagyis az Alternative Healthy Eating Indexet (Alternatív Egészséges Táplálkozási Index) követő férfiak várható élettartama 4,3 évvel, a nőké pedig 3,2 évvel nőtt. A Harvard kutatói által kidolgozott AHEI étrend különböző élelmiszereket és tápanyagokat értékel, amelyek alacsony kockázatot jelentenek a krónikus betegségek kialakulására. Ez az étkezési terv friss zöldségek és gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonák, diófélék, hüvelyesek, növényi fehérjék, halak és egészséges zsírok beépítését javasolja az étkezésekbe. Azok pedig, akik a növényi eredetű ételeket előnyben részesítő növényi alapú étrendet követték, átlagosan két évvel hosszabb élettartamot értek el.
Hasonlóképpen, egy másik tanulmány megállapította, hogy az állati fehérjét kizáró „zöld” mediterrán étrend háromszor gyorsabban segít a zsírégetésben, mint a tipikus egészséges táplálkozás.
A DASH-diéta esetében, amely egy szívbarát étrend a vérnyomás csökkentésére és a krónikus betegségek megelőzésére, a becsült élettartam növekedése a férfiaknál 1,9 év, míg a nőknél 1,8 év volt. Ez az étrend a gyümölcsöket, a zöldségeket, a teljes kiőrlésű gabonákat, az alacsony zsírtartalmú tejtermékeket és alacsony nátriumtartalmú, káliumban, kalciumban és magnéziumban gazdag ételeket részesíti előnyben - számolt be az eredményekről a New York Post.






