Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2019.06.11.

Szijjártó: Az úzvölgyi temetőt úgy kell helyreállítani, ahogy volt

Az úzvölgyi katonatemetõ eredeti állapotának helyreállítását, a kegyeletsértés és a sírgyalázás felszámolását várja el a magyar kormány a román hatóságoktól.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a parlamentben egy napirend előtti felszólalásra válaszolva elmondta:

a kormány egyetért a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ), amely valós párbeszédet, valamint a törvényesség, azaz a sírkert eredeti állapotának helyreállítását akarja.

"Mi ezt tekintjük az egyetlenegy elfogadható döntésnek, fejleménynek" - fogalmazott a miniszter.

Mint ismert, a román kormány nem ismerte el, hogy a temetőben román nacionalisták agresszív, kegyeletsértő módon léptek volna fel, ugyanakkor szándékuk, hogy a magyar katonák úzvölgyi nyughelyét a román védelmi minisztérium felügyelete alá helyezzék.

Ezt a tervet az RMDSZ elfogadhatatlannak tartja és követeli az eredeti állapotok visszaállítását.

A miniszter azt mondta,

az ügyben a jogi, a ténybeli és a morális igazság is Magyarország oldalán van.

A katonai temetőben alapvetően és többségében magyar katonák nyugszanak, minden releváns dokumentum ezt támasztja alá. Ezt mindenkinek tudomásul kell vennie.
 

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

magyarnemzet.hu

Bayer Zsolt: A békemenet még sosem volt ennyire aktuális

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij telefonon tárgyalt

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Újabb olasz intézkedések az illegális migráció ellen

POLITIK

Az oroszok áttörésre készülnek Ukrajnában?

POLITIK

Sokak szemét csípi, hogy hozzánk jön a kínai autógyár

POLITIK

Zelenszkij leváltotta saját testőrparancsnokát

POLITIK

Már 380 kínai vállalat működik Magyarországon