Létrehozva: 2018.02.15.

Rossz irányban feküdt szülés előtt a baba, így fordította meg az orvos

Második gyermekét várta a texasi nõ, és mindenképpen természetes módon szeretett volna szülni. Faros fekvésû babánál azonban ez lehetetlen. Orvosa döbbenetes módszerrel segített rajta. Ilyet még nem látott a világ! Videó!

A texasban élő Vanessa Fisher már alig várta, hogy második gyermeke megszülessen. A hatalmas pocakkal egyre nehezebben mozgott, nem érezte magát jól, már eltelt a 36. hét is, de csak nem indult meg a szülés.

Úgy döntött, elmegy a kórházba, pedig az intézménynek még a tájékát is szerette volna elkerülni. Az első szülése annyira nehéz volt és olyan rossz emlék maradt, hogy a másodikat természetes körülmények között szerette volna világra hozni. Amikor bejutott a rendelőbe, az orvos azt mondta, farfekvéses a baba, de ezen ő tud segíteni. Kézzel fogja megfordítani. Az eljárás ugyan nem kellemes, de azt ígérte, sikerülni fog. Az orvos masszírozni kezdte Vanessa hasát, aztán óvatosan nyomkodni kezdte a megfelelő helyen. Láthatóan tudta, mit csinál. Hogy a módszer sikeres volt, az néhány perc múlva az ultrahangon is látszott. Vanessa boldogan hagyta el a kórházat és néhány nap múlva otthon lótusz-szüléssel hozta világra gyermekét.

A lótusz-szülés hívei szerint a kisbabának nagy sokkot és stresszt jelent, amikor elvágják a köldökzsinórt, ezért azt hagyni kell magától leszáradni és leesni. Ez a szülési mód egyre jobban terjed a természetes szülés hívei között Amerikában. Vanessának nagy szerencséje, hogy elkerülte a császármetszést és teljesült vágya, a természetes szülés.

 

origo.hu

Élő adásban szenvedett halálos balesetet a híres brit versenyló - videó

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

Kínai horoszkóp: összesúgtak az égiek, 5 jegy szerelmi élete lobban be hamarosan!

magyarnemzet.hu

Zidane sokatmondóan reagált a Real győzelmére a Bayern München ellen

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

mandiner.hu

Kiszivárgott: Magyarországot is érintő terve lenne Trumpnak, ha megválasztják

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

„Telepatikusan felvettem a kapcsolatot az idegenekkel, akik megmentették az életemet!”

ripost.hu

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Ártatlannak tűnhet, ezekkel növeled mégis a demencia kockázatát

MEDICINA

Lehull a lepel! Ezért működnek a mai napig anyáink gyógyító praktikái

MEDICINA

2 egyszerű arcápolási trükk, amitől sokkal gyorsabban eltűnnek a ráncaid

MEDICINA

Ez történik a testeddel, ha nem iszol elegendő vizet

MEDICINA

Nagyon élénk álmaid vannak mostanában? A szakértő megválaszolta, hogy miért

MEDICINA

Fantasztikus gyógyereje van a pitypang virágának, mutatjuk, hogyan készítsd el