Létrehozva: 2018.01.24.

Népességcserén dolgoznak a Soros-szervezetek

A Fidesz-frakció szóvivõje szerint a Soros-szervezetek gyakorlatilag egy népességcserén dolgoznak, migránsokat szeretnének látni Magyarországon a magyar emberek helyett.

Halász János szerdán Budapesten, újságírók előtt arra reagált, hogy az Origo keddi cikkében idézett egy, a hírportálon 2015-ben megjelent interjúból, amelyben Melegh Attila, a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület felügyelőbizottságának elnöke arról beszélt: a bevándorlás azért is jó, mert szinte mindenhonnan olyanok érkeznek, akik eleve jobbak, mint a hazai népesség.

A Fidesz-frakció szóvivője erre azt mondta: felháborítónak, elfogadhatatlannak tartja a Soros György által is támogatott Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület vezetőjének nyilatkozatát, amely újabb bizonyíték arra, min is dolgoznak valójában a Soros-szervezetek, „napnál is világosabb, hogy mire készülnek”.

„Ha nem állítjuk meg a Soros-tervet, akkor látjuk, ez vár Magyarországra. Õk gyakorlatilag bevándorlóországgá akarnak tenni bennünket, ahol majd jó, hogy ha a magyar embereket megtűrik. Mi ezt nem engedjük, mi magyar Magyarországot akarunk, ezért is nagyon fontos a Stop Soros-törvénycsomag, melyet a frakció támogat”

– közölte Halász János.

 

 

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Íme Nostradamus hátborzongató jóslata: ő ül idén Károly király trónjára

vg.hu

Ezt nem várta senki: újabb rendkívüli üzemanyagár-változást jelentettek be Magyarországon – véget ért az általános árcsökkentés

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. május 11-12.: Most kell lassítani

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lövésre riadtak egy csendes budapesti utca lakói, Majka "barátja" rántott fegyvert az otthonában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij telefonon tárgyalt

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Zelenszkij leváltotta saját testőrparancsnokát

POLITIK

Már 380 kínai vállalat működik Magyarországon

POLITIK

Az ukránok orosz lakótelepeket lőnek

POLITIK

20 éve nagyítóval lehetett kínai beruházást találni nálunk

POLITIK

Manfred Weber kötelező katonai szolgálatot akar az EU-ban