Létrehozva: 2017.10.18.

Ezt adta Bernd Storck a magyar labdarúgásnak

Szép emlékek is fûzõdnek a búcsúzó német szövetségi kapitányhoz.

Bernd Storck kedden búcsúzott szövetségi kapitányként és sportigazgatóként is a magyar labdarúgástól. A német szakembert a Feröer elleni válogatott találkozón már a szurkolók is kikezdték, pedig tavaly még hősként ünnepelték. Nyilván volt bőven ok a menesztésre, de Storcknak sokat köszönhet is a magyar labdarúgás. A %Ripost% ezekből szedett össze pár emlékezetes pillanatot.

1. Eb-szereplés 44 év után

Bernd Storck 2015 nyarán vette át Dárdai Páltól a szövetségi kapitányi posztot. Az Eb-selejtezőcsoportban elért harmadik helyezést követően, a Norvégia ellen pótselejtezőn kijuttatta a mieinket a franciaországi tornára. Kontinensbajnokságon ezt megelőzően 44 éve járt a válogatott, míg komoly világeseményre 30 éve nem kvalifikált.

2. Kleinheisler, a csodagyerek

A norvégok elleni Eb-pótselejtezőn debütált a nemzeti csapatban Kleinheisler László, akit a Videoton tartalékcsapatából hívott be Storck. A 23 éves középpályás a 9. percben győztes gólt szerzett Oslóban. Kleinheisler az Eb után a német Werder Bremen együtteséhez igazolt, azóta pedig Kazahsztánban játszik.

3. Az első 20-ban a világranglistán

A FIFA-világranglista 1993-as bevezetése óta a legjobb helyezést a Storck-éra alatt érte el a válogatott, amely a 18. pozícióig jutott. Ekkor a 11. legmagasabban rangsorolt európai együttesnek számított a magyar, többek között Franciaországot és Svédországot is megelőzve.

4. Összehozta a szurkolókat

A magyar válogatott Eb-mérkőzései után valósággal megbénult Budapest belvárosa. A szurkolók ezrei lepték el a körutat, fantasztikus ünneplést bemutatva. Hosszú évek csalódottsága szabadult fel a futballért még mindig rajongó magyar emberekben a Storck-csapat eredményessége miatt.

+1. Õrült meccs a későbbi győztessel

A német kapitány uralkodására évek múlva kellemes emlékként tekinthet vissza mindenki. Még azok is, akik folyamatos kritikával illették az utóbbi időszakban. A későbbi Eb-aranyérmes portugálok elleni 3-3-at pedig még az unokáinknak is mesélni fogjuk.

 

Danke!

origo.hu

Egy gyilkosságban részt vevő sportolóval erősített a fociválogatott

ripost.hu

Mohásodik a füved a kertben? Ezzel a trükkel tüntetheted el

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

magyarnemzet.hu

Orbán Viktortól és Hszi Csin-pingtől zeng a nemzetközi sajtó

metropol.hu

„Röfögést hallottam egy bokorból” - sosem jönnél rá, hogy milyen állatok kószálnak Óbudán

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

ripost.hu

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Nem bírt magával, kibújt a fürdőruhájából az egzotikus üzletasszony

OLDALVONAL

Rejtélyes eltűnés, senki nem érti, mi történt a bombázó teniszezőnővel

OLDALVONAL

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

OLDALVONAL

Egyszer csak eltűnt, a legrosszabbkor ment WC-re a focista