HARCÉL

A Momentum visszatérne a kommunizmusba

A párt közzétette terveit a fővárosi "lakásgondok" megoldására. A négypontos program 4. pontja szerint el kellene venni a fideszesektől a bérlakásokat, mert szerintük filléreket fizetnek lakói. A politikai alapú üldözés ötlete igencsak hasonlít a Rákosi-féle megoldásra. Erről ír a 888.hu.
  • Szerző: ripost

A cikk szerint a nagykörúton belüli gittegylet úgy tűnik, kicsit túltolta a Rákosi-nosztalgiát, ugyanis a Momentum kerek-perec kijelentette, hogy a budapesti lakásválság megoldása érdekében vissza kell venni a fideszesek kezében lévő lakásokat.

A Momentum és a párt főpolgármester-jelöltje, Kerpel-Fronius Gábor többek között azzal kampányol, hogy

felül kell vizsgálni, hogy hány lakás van fideszesek kezében, és visszavenni azokat, mert fillérekért laknak olyan lakásokban, amikben egyetemisták, és fiatal családok is lakhatnának.

Magyarán a Momentum politikai alapon kobozná el egyes állampolgárok vagyonát, csakúgy, mint azt tették a kommunizmusban azokkal, akik „osztályidegenként” vagy „ideológiailag elhajlóként” voltak fémjelezve.

Nagyon úgy tűnik, hogy a Momentum valóban tovább viszi a kommunistákkal kollaboráló SZDSZ örökségét, sőt még rá is tesz egy lapáttal - írja a 888.hu.