Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2015.07.15.

Klapka szerint csak az hűséges, aki impotens

A tehetõs veterán üzletember ismét megbotránkoztató témához nyúlt. A 86 éves Klapka nyíltan beszélt a szexuális szokásairól a Ripostnak.

25 év együttélés után, tavaly nyáron vette el párját Klapka György, aki eddig ötször fogadott már örök hűséget. Máriával nagyon boldogok, bár az tény, hogy az asszony nem nézi jó szemmel, hogy férje éjt nappallá téve dolgozik. Ebből már kisebb-nagyobb összezörrenések is adódtak közöttük. Ám György egyszerűen munkamániás, fiatal kora óta képtelen visszavenni a lendületből.

Van még egy sarkalatos pont a házasságukban, aminek a hiánya más kapcsolatnak biztosan a végét jelentené. Ám ők így is képesek harmóniában élni.

"Régebben nagy nőcsábász voltam. Háremet tartottam, egyik csaj után jött a másik. Nincs mit tagadni ezen: szerettem a szép nőket és a testiséget." - mesélte Klapka György, aki ma már nem tartja fontosnak a szexet a házasságban.

"25 év alatt bőven volt alkalmunk kiélvezni az életet Marival. A feleségem mellett már véletlenül sem keresem az újabb kalandokat. Lenyugodtam.

Szerintem amúgy csak az impotens ember lehet hűséges. Én már hűséges vagyok, jó ideje

- mesélte a Ripostnak az Aranyembernek is becézett Klapka György.

origo.hu

Már megint saját pályáján verték agyon az Újpestet

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

borsonline.hu

Emlékszel még az elragadó Rosalindára? Úgy megváltozott, alig lehet ráismerni 25 évvel a sorozat után

mandiner.hu

Jobb, ha elkerüli: ezektől a közkedvelt ételektől halhat meg korábban

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

hirtv.hu

Konteósra vette a figurát Magyar Péter Miskolcon

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

travelo.hu

Nem mindennapi hajó szelte a Tisza habjait Kiskörénél

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Óráink vannak hátra, brutális napkitörés várható

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Király Linda veszélybe került, el sem hagyhatta az épületet

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria