Létrehozva: 2015.05.16.

Az ének iskolája - Megrázó vallomást tett Caramel diákja

Caramel nagyon ráérzett, mi is az, ami valamiféle gátlást okoz diákjának a 15 éves Janca Áronnak. A kamasz fiúban különös módon éppen az az ember ültette el az önbizalomhiány magvait, akinek a legbüszkébbnek kellene lennie rá.

Kiderült, hogy Áron  nem ápol bensőséges kapcsolatot apukájával, aki –a fiú elmondása szerint - nemhogy támogatná tehetséges gyermekét, de róla alkotott véleményével még hátráltatja is a kiteljesedésben. Erről a srác maga beszélt Az ének iskolája énekpróbáján, miután Caramel rákérdezett  apjához fűződő viszonyára.

„Édesapámtól az esett a legrosszabbul, amikor azt mondta, hogy én nem tudok jól énekelni, és úgy sem lesz belőlem soha énekes. És ezt biztos komolyan is gondolta. Amióta elindult a műsor azóta sem változott semmi. Nem keresett, nem hívott. Nem gratulált.

Valószínűleg azért ragaszkodom ennyire Caramelhez, mert valamilyen szinten a pótapát látom benne”

- vallott szomorúan Áron. Hogy Caramel mit tanácsolt az érzékeny fiúnak és hogyan öntött bele lelket, az vasárnap este kiderül a TV2- műsorában.

origo.hu

Hisztérikus rohamot kapott a sportolónő - tombolt és ordított - videó

ripost.hu

Mohásodik a füved a kertben? Ezzel a trükkel tüntetheted el

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

mandiner.hu

„Problematikus a viszonya a valósággal” – nahát, krónikus hazudozó lenne a karizmatikus EP-listavezető, az „osztrák Greta Thunberg”?

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

magyarnemzet.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

ripost.hu

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Két éve nem lépett már színpadra Tompos Kátya – galéria

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője