Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2016.08.18.

Vissza a rácsok mögé: újra börtönbe kerülhet Damu Roland?

Damu Edina barátnõje állítja: rengeteg pénzt adott kölcsön a színésznek, amit hiába kér, azóta sem kap vissza. A nõ emiatt feljelentést tett a rendõrségen. Nyomozás indul az ügyben.

„Damu szabadulása után két hónappal kért először kölcsön hetvenezer forintot, majd utána még harmincezret. Arra hivatkozott, hogy nem jutnak el a könyvdedikálásra, ha nem segítek.

Az ígérte, egy hónap múlva megadja, azóta eltelt tizenöt hónap, de nem fizette vissza a tartozását, amit szóban elismert. Kölcsönszerződés nem készült.

– kezdte a Story magazinnak, majd hozzátette, Damu Roland nemcsak neki, hanem másoknak is tartozik, akik szintén feljelentették a színészt.

Információk szerint Damu válófélben lévő felesége is hajlandó tanúskodni férje ellen, aki így újfent bajba kerülhet,

ha bebizonyosodik, hogy a feltételes szabadlábra helyezése alatt történt a bűntett. Ebben az esetben ez csalásnak is számíthat. Ha a bíróság végül felfüggesztett börtönre ítéli Damut, akkor a korábbi büntetésből elengedett időt is le kell majd töltenie.

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

Jobb, ha elkerüli: ezektől a közkedvelt ételektől halhat meg korábban

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

magyarnemzet.hu

Nyíltan kimondták: a korrupt ukrán maffiaállam csúnyán átverte a Nyugatot

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

ripost.hu

Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Nem titkolja: vele táncolna szívesen Stana Alexandra a Dancing with the Stars új évadában

FÜLES

Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”

FÜLES

Ismét megtörtént: dühösen jelentette be a szörnyű hírt Vasvári Vivien

FÜLES

Új élet: A szingliségtől jött meg VV Virág esze?