Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2018.07.26.

Itt a vége, döntött a hatóság Nótár Mary ügyében

Végre pont került a másfél éve húzódó ügy végére. Az énekesnõ ennek ellenére nem örülhet...

Fellélegezhet Nótár Mary volt menedzsere, Lakatos Róbert!

Bár az énekesnő korábban azt állította, hogy a férfi fogva tartotta őt, sőt, a karjánál fogva rángatta, a rendőrség bűncselekmény hiányában lezárta az aktát, a vádat pedig ejtették. A döntés immár jogerős, még akkor is, ha Mary egy állítólagos látleletet is biztosított, hogy bebizonyítsa: 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

"Meghurcoltak engem és a családomat. Az első pillanattól kezdve harcoltam az igazságért. Azzal nincs semmi gond, hogy nem akart tovább dolgozni velem, hiszen ezek után nekem sem állt szándékomban, hogy folytassam vele a közös munkát. Ennek ellenére álláspontom szerint a művésznő karrierjének építésébe fektetett pénzt és munkát meg kell fizetnie" - jelentette ki Lakatos a Lokálnak.

A férfit és feleségét egyébként még 2016 őszén rabosította a rendőrség, és hallgatták meg gyanúsítottként. Mary mostani menedzsere annyit mondott, hogy tudnak a döntésről, panaszt is benyújtottak ellene, de eredménytelenül.

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

ripost.hu

Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”

hirtv.hu

Lencsevégre kapták a Bükkben barangoló medvét

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Óráink vannak hátra, brutális napkitörés várható

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Nem titkolja: vele táncolna szívesen Stana Alexandra a Dancing with the Stars új évadában

FÜLES

Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”

FÜLES

Ismét megtörtént: dühösen jelentette be a szörnyű hírt Vasvári Vivien

FÜLES

Új élet: A szingliségtől jött meg VV Virág esze?