KÜLFÖLD Egy darab sajt miatt halt meg a férj Az özvegy pert indított a sajtkészítő vállalattal szemben.
KÜLFÖLD Brutális baleset: 7 éves kislány alatt fordult fel az autó 7 éves kislány által vezette a járművet.
KÜLFÖLD Mélység megszállottja: megjósolta saját halálát a búvár Halálos balesettel zárult a rekord kísérlet.
KÜLFÖLD 2019. 10. 15. Meglepő, melyik országból érkezett idén rengeteg migráns Európába Szeptember végéig közel félmillió menedékkérő érkezett idén az Európai Unió országaiba. Ez 10 százalékkal több, mint amennyit tavaly ugyanennyi idő alatt regisztráltak a hatóságok. Érdekes módon, tömegesen érkeznek venezuelai menekültek Spanyolországba.
KÜLFÖLD 2019. 10. 15. Nyugodtan ültek a buszon az utasok, velük együtt lopták el a járművet Feltehetően egy kiskorú szállt be és foglalt helyet a vezetőfülkében, majd hajtott el az utasokkal teli járművel.
KÜLFÖLD 2019. 10. 15. Át akarta vágni egy vöröskeresztes férfi torkát az afgán migráns A 33 éves afgán migráns, Jamal A. hétfő délután berontott egy menekültszállóra, ahol leszúrt egy vöröskeresztes alkalmazottat, majd a menekülése során egy 63 éves osztrák parasztot is agyonszúrt. Az első áldozatot életveszélyes sérülésekkel kezelik a linz
KÜLFÖLD 2019. 10. 15. Tragédia, agyonnyomta a Tornai vár leomló fala az idős férfit A Szlovákiában található vár fala a férfi felsőtestét temette be, a szerencsétlenül járt emberen már nem lehetett rajta segíteni.
POLITIK 2019. 10. 15. A kitoloncolt tunéziaiak jönnek vissza Olaszországba Mióta szabadon kiköthetnek a hajók, már 2000 migráns érkezett, és ez csak a kezdet. „Szégyen, hogy Ön, Conte, tönkreteszi Olaszországot!” – írta Matteo Salvini.
KÜLFÖLD 2019. 10. 15. Késekkel fenyegetőzött a szíriai migráns, lábon lőtték A főként bevándorlók által lakott Favoriten nevű bécsi kerületben egy szíriai migráns két késsel a kezében szaladgált fel-alá, és a járókelőket fenyegette. A kiérkező egyenruhások csak úgy tudták megállítani, hogy lábon lőtték. A rendőrség hallgat a férfi
KÜLFÖLD 2019. 10. 15. Ezerrel száguld a migránsüzlet a Földközi-tengeren Kikötési engedélyt kért hétfőn az Ocean Viking nevű hajó az Európai Unió tagállamaitól, hogy partra tehesse a líbiai partoknál a fedélzetére felvett 176 bevándorlót.
KÜLFÖLD 2019. 10. 14. A határellenőrzés megszüntetését követeli Brüsszel több országtól is Az Európai Bizottság szeretné, ha a schengeni egyezmény rendeltetésszerűen működne, ezért arra szólított fel hat uniós tagállamot, hogy fejezzék be az EU-n belüli határ ellenőrzést.
KÜLFÖLD 2019. 10. 14. Anyja lemondott róla, családot keresnek a szemek nélkül született kisfiúnak Egy genetikai betegség miatt szemgolyók nélkül született a kisfiú.
KÜLFÖLD 2019. 10. 14. Hihetetlen, hova jutott egy fiatal, miután berúgott: ez volt az álma A brit egyetemista élete teljesen megváltozott szeptember elején.