tóth gabi
A brit egyetemista élete teljesen megváltozott szeptember elején.
A 20 éves Barney Rule szeptember elején egy berúgás után úgy döntött, hogy otthagyja az egyetemet. Még részegen indult el sétálni, azóta pedig már 800 kilométert megtett, és még mindig gyalogol.
Kalandja azzal kezdődött, hogy elment egy szórakozóhelyre az angliai Chesterben, ahonnan viszonylag hamar lelépett, hogy levegőzzön egyet. Miután végigsétálta az éjszakát, rájött, hogy igazából nem is akar megállni, úgyhogy ment tovább, és mostanra Franciaország déli részéig jutott.
Mint kiderült, Rule mindig is el akart sétálni Spanyolországba, és úgy tűnik, pont egy ilyen estére volt szüksége ahhoz, hogy elkezdje az utat. Valenciát tűzte ki célul. Menet közben vett magának sátrat, meg pár hasznos kiegészítőt is, így az elmúlt bő egy hónapot mindennel együtt 1000 fontból (kevesebb, mint 360 ezer forintból) hozta ki.
A fiatal elmondta, úgy érzi, hogy sokkal többet tanul a rögtönzött útján, mint az egyetemen bármikor, mert most tényleg érdeklődik is a dolgok iránt. Azt is hozzátette, hogy ha eléri Valenciát, vissza akar sétálni Párizsig, és le akarja írni a tapasztalatait, ekkorra pedig remélhetőleg már sokkal több fogalma lesz arról, hogy mihez akar kezdeni az életével – írja a Metro.