Létrehozva: 2022.01.23.

Ezek voltak az utolsó szavai az 5 gyermekes anyának, aki meghalt Covidban

Akkor még nem tudta, hogy ezek lesznek az utolsó szavai barátaihoz.

Rachel Hobbs szerint nővére, a 40 éves Karen 2020 decemberében elkapta a koronavírust, annak ellenére, hogy szigorúan betartotta a korlátozásokat, és ritkán hagyta el a házat. Az egyébként teljesen egészséges 5 gyermekes anyuka december 27-én került kórházba, ahol az állapota tovább romlott – írja a The Sun.

Néhány nap múlva Karen frissítette az állapotát a Facebook-oldalán, pont azelőtt, hogy meghalt volna. Ebben arról írt, hogy nagyon rémült és mesterséges kómába fogják helyezni.

„Kómába fognak tenni, és figyelmeztettek, hogy nem biztos, hogy ebből már kijövök. Kérem, mindenki imádkozzon értem, hogy felébredjek és hazamehessek a gyerekeimhez. A félelemre, amit érzek, nem kifejezés az, hogy rettegek!„

A család nem búcsúzott el

Az anyuka kómában maradt egészen január 19-ig, amikor megállt a szíve.

„Láttuk, bent voltunk nála, amikor kómában volt, de nem búcsúztunk el, mert nem gondoltuk, hogy ez lesz az utolsó alkalom, hogy látjuk. Az orvosok persze mondták, hogy meghalhat, de annyira hinni akartunk benne, hogy minden rendben lesz, csak sok időbe telik majd a felépülése” – mondta Rachel.

origo.hu

Megmérgezték a TV2 párkeresőjének szereplőjét, szinte teljesen megvakult

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

„Nagyon ijesztő volt” – 2 évesen hall először a siketnek született kislány

KÜLFÖLD

Egy pillanat volt: eltaposta a 2 éves tündéri lányt egy ló

KÜLFÖLD

Két nappal szülés után a temetését kellett szerveznie egy fiatal anyának

KÜLFÖLD

Gyászol a rádiós: 12 hét alatt veszítette el szeretett édesanyját