KÜLFÖLD

Ők lehetnek a kis Maddie nevelőszülei, újabb információkat osztott meg a médium

A kis Maddie McCann eltűnése a mai napig rejtély, de egy médium szerint él és biztonságban van.
  • Szerző: Ripost

Egy médium szerint Maddie McCann jelenleg Németországban él, de családja és ő sem tudnak valódi személyazonosságáról.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: Europress – AFP/TERI BLYTHE/METROPOLITAN POLICE SERVICE

A kis Maddie még 2007-ben tűnt el a család portugáliai nyaralásáról, azóta is nyomoznak utána.

Fia Johansson médium már korábban is elmondta: a kislány él és jól van. Szerinte egy német gyerekkereskedő rabolta el a kislányt, aki két év múlva elszökött tőle. Most Melanie-nak hívják és Köln környékén lakik. A lány semmire sem emlékszik, nevelőszülei pedig 70-80 év körüliek lehetnek és van egy nagyobb lányuk is.

A médium szerint a kislány két országba került, mielőtt Németországba jutott volna, és nem esett semmi baja. Fogva tartói azért engedték el, mert pánikba estek, hiszen a kis Maddie ügye azonnal hatalmas nyilvánosságot kapott, túl kockázatos volt a kislányt maguk mellett tartani.

Májusban a szülők szóvivője elmondta, hogy Kate és Gerry McCann nem hisznek médiumokban – írja a Daily Star.

Ripost előfizetés banner

És ezeket olvastad már?