Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2019.06.09.

Nyakig benne vannak román politikusok a provokációban

A román nyelvû Szabad Európa Rádió szerint a temetõátalakítás ötlete éppen a védelmi minisztérium fõtitkárától származik.

A román Nemzeti Védelmi Minisztérium memorandumot készít elő, amelyben hivatalosan kéri a kormánytól az Úzvölgyi katonatemető gondozásának átvételét - közölte vasárnap Gabriel Les védelmi miniszter a Mediafax hírügynökségnek.

 A tárcavezető szerint a temető nemzetközi jellegének megőrzése miatt vennék át a sírkert gondozását, mivel ott magyar, román, német, orosz, szerb, osztrák és olasz katonák is nyugszanak. A miniszter kitért arra is, hogy ezért egyeztetések lesznek szükségesek valamennyi féllel

"A temető gondozásának feladatát átvevő minisztériumi struktúrák biztosítani fogják minden országnak a jogot, hogy megemlékezzenek a harcban elesett és ott eltemetett hőseikről" - mondta Gabriel Les.
  

A Mediafax úgy tudja, hogy a temető átvétele már a következő 30 napban megtörténik, ha valamennyi érintett fél egyetért vele.
  

A Romániában januártól újraindított Szabad Európa Rádió pénteken azt közölte honlapján meg nem nevezett forrásokra hivatkozva, hogy a temetőátalakítás ötlete éppen a védelmi minisztérium főtitkárától származik, aki még Kovászna megye prefektusaként kilátásba helyezte, foglalkozik majd az úzvölgyi sírkerttel.

A román védelmi tárca főtitkári tisztségét 2013 óta az a Codrin Munteanu tölti be, aki a Ponta-kormány Kovászna megyei megbízottjaként elindította a székely zászló elleni hadjáratot.

Az egykori prefektus perek tucatjait indította el a székely zászlót kitűző önkormányzatok ellen. Gyakorlatát később Hargita, és Maros megye prefektusa is átvette és Kovászna megyei hivatali utódjai is folytatták.

 

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

vg.hu

Fordulat: mégis beengedhetik a magyarokat a Talgo vonatgyártóba

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

Öklömnyi daganatot távolítottak el az agyából: újra meg kellett tanulnia járni a 23 éves férfinak

KÜLFÖLD

„Az én utam itt véget ért” - Saját maga jelentette be a halálát egy TikTokker

KÜLFÖLD

Nincs menekvés: Joe Biden fia biztosan bíróság elé áll, 25 évet is kaphat

KÜLFÖLD

„Nagyon ijesztő volt” – 2 évesen hall először a siketnek született kislány