KÜLFÖLD

Kitiltották a migránsokat a szabadkai cukrászdából!

Erre utaló, kresz-táblához hasonlító öntapadó matricákat helyeztek el néhány üzlet bejáratán, jelezve, hogy ott nem szívesen látják a muzulmán bevándorlókat.
  • Szerző: SZM

Érdekes matricák jelentek meg néhány bolt portálján Szabadkán az elmúlt hétvégén – adta hírül a subotica.com alapján a Világfigyelő. Amint az alábbi képen is látható, egy dzsámi minaretjét vörös vonallal áthúzták az ötletgazdák, amellyel azt jelezték, hogy nem szívesen látják a muzulmán bevándorlókat az üzletükben.

Volt, hogy a város külterületén több száz migráns tartózkodott, de a helyi befogadóközpontban ma már csupán körülbelül hetvenen vannak. A helyiek ellenállását inkább a két legutóbbi eset növelte meg. Az egyikben heten támadtak rá egy bolti eladólányra, a másik
most januárban történt, amikor egy helyi lányt raboltak ki.

Egy szó mint száz,

az egyes üzletekre és cukrászdákra ragasztott matricákat a rendőrség is észlelte és eltávolíttatta, az ügyészség szerint azonban nem történt bűncselekmény.

A szerbiai iszlám közösség természetesen tiltakozott és azt is nehezményezte, hogy a rendőrség a közelmúltban megszüntette az állandó rendőri jelenlétet a dzsámi közelében, ahol 2014 óta - amikor megpróbálták felgyújtani az épületet - éjjel-nappal posztolt egy egyenruhás.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?