Létrehozva: 2019.10.14.

Holtan találták a cellájában a 15 éves lány kegyetlen gyilkosát

Abdul D. 2017 decemberében féltékenységből egy konyhakéssel megölte volt barátnőjét egy – a németországi Kandelben található – drogériában. A rendőrség közlése szerint az elkövető most a börtöncellájában vetett véget életének.

Testi sértés és emberölés bűntette miatt nyolc és fél évre ítélte tavaly szeptemberben a német bíróság Abdul D.-t. Az ügyben eljáró bíró a fiatalkorúaknak járó kedvezményes büntetést szabta ki. Az afgán migráns ugyanis következetesen azt vallotta, hogy 2002-ben született, vagyis állítása szerint 16 éves lehetett a gyilkosság elkövetésekor. A szakorvosi vizsgálatok azonban arra a következtetésre jutottak, hogy a bevándorló már 20 éves is elmúlhatott 2017 decemberében. A bíró szerint nem volt bizonyított a kormeghatározás, ezért inkább a migráns állítását fogadta el, mint az orvosok véleményét.

A gyilkosságért elítélt migráns
Fotó: AbdulD

Ez a vita azonban mára már oka fogyottá vált, Abdul D. ugyanis a cellájában öngyilkos lett. A hatóságok közlése szerint egy évvel az ítélet után a migráns felakasztotta magát, és a reggeli ellenőrzés során talált rá egy fegyőr. A német Bild című napilap megkereste az afgán fiatal ügyvédjét, aki tőlük tudta meg, hogy mi történt védencével.

Elszomorít a hír, a hatóságoktól eddig hivatalos értesítést nem kaptam. Azzal tisztában voltam, hogy vannak a börtönben problémái, de hogy ezek miatt az életét venné, azt nem hittem volna

– nyilatkozta az ügyvéd.

origo.hu

60 éves lett A farm, ahol élünk tinisztárja, így néz ki most – képek

origo.hu

Fordulat jön a háborúban nem akárki miatt

borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

magyarnemzet.hu

Ezt mondta Neuer az óriási potyája után, ami a Bayern kiesésébe került

life.hu

Senki sem tudja ki ő, mégis mindenki róla beszél: fiatal milliárdos lopta el a showt a Met-gálán

mandiner.hu

Alaposan felrázta a nemzetközi sajtót Orbán Viktor és a kínai elnök találkozása

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

travelo.hu

Új szabadidős helyszín nyílik Budapest szívében

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

„Ez volt életem legszebb napja, de nem tudtam, hogy az lesz vele az utolsó” – Kórházi esküvője másnapján elhunyt a súlyos beteg férj

KÜLFÖLD

Súlyos hiba: egy vagyonnal rövidítette meg a pincér az idős asszonyt

KÜLFÖLD

Legyőzte a halálos rákot egy tinédzser: „Azt hiszik, csak az időseket érinti, de nem”

KÜLFÖLD

„Hat napja voltunk orvosnál” – Édesanyja karjaiban távozott a 15 hónapos Amelia