Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2016.10.04.

Harckocsik, útakadályok, kommandósok Drezdában: Merkel ellen tüntettek

Emlékezetes marad a német egyesülés idei örömünnepe, amelybõl csak az öröm hiányzott.

Szomorúak a németek. Már az egyesülés napját sem tudták békében megünnepelni. Persze eleve tévedés volt az eseményt Drezdában megtartani, hiszen ott alapították meg a PEGIDÁ-t, a legerősebb bevándorló-ellenes mozgalmat.

Ráadásul a hétvégén megjelentek a német hadsereg harckocsijai a város utcáin, közöttük egy Leopárd tank is.

 A Szászország tartományi fővárosának egyik jelképeként számon tartott Miasszonyunk-templomban rendezett ökumenikus istentiszteletre érkező politikusokat - köztük Angela Merkel kancellárt és Joachim Gauck államfőt - egyebek mellett a "nemzetáruló", a "Merkelnek mennie kell" és a "takarodj" felkiáltásokkal fogadta egy csoport demonstráló.
   
  A drezdai belvárosban 4 kilométer hosszan állítottak fel kerítéseket, és elhelyeztek 1400 darab kéttonnás betonakadályt is, hogy megelőzzék a franciaországi Nizzában júliusban történt teherautós ámokfutáshoz hasonló terrorcselekményeket. A városban több mint 2500 rendőr teljesít szolgálatot.
   

Persze már az előjelek sem utaltak békés ünnepre. Néhány nappal korábban egy mecsetnél és egy konferenciaközpontnál robbantottak ismeretlenek. A Merkel bevándorlással kapcsolatos politikája elleni tüntetők törtek és zúztak Drezdában, akik három rendőrautót is felgyújtottak.

 

Forrás: RT.com

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

origo.hu

Ilyen állapotban van Bodrogi Gyula a balesete után

borsonline.hu

Emlékszel még az elragadó Rosalindára? Úgy megváltozott, alig lehet ráismerni 25 évvel a sorozat után

hirtv.hu

Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 11.: a Skorpió változtat a véleményén, a Kos felvillanyozódik

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

Nincs menekvés: Joe Biden fia biztosan bíróság elé áll, 25 évet is kaphat

KÜLFÖLD

„Nagyon ijesztő volt” – 2 évesen hall először a siketnek született kislány

KÜLFÖLD

Egy pillanat volt: eltaposta a 2 éves tündéri lányt egy ló

KÜLFÖLD

Két nappal szülés után a temetését kellett szerveznie egy fiatal anyának