Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2020.04.14.

ENSZ: csaknem százhúszmillió gyerek kanyaró elleni védőoltása késhet

Az új koronavírus miatt bevezetett társadalmi távolságtartás és az egészségügyi dolgozók túlterheltsége következtében elképzelhető, hogy akár 117 millió gyerek nem kapja meg időben a kanyaró elleni oltást a világon – figyelmeztettek kedden ENSZ-szervezetek.

A kanyaró elleni oltókampányt már 24 országban elhalasztották, és ez máshol is várható. 37 országban kerülnek veszélybe a gyerekek, akiknek most meg kellene kapniuk a kanyaró elleni oltóanyagot – állapítja meg Londonban kiadott jelentésében a Kanyaró és Rubeola Kezdeményezés, amelyet az Egészségügyi Világszervezet (WHO), az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) és több más szervezet alapított.

Fotó: Pixabay.com

„Ha valamely országban az új koronavírus terjedése miatt maradna el a kanyaró elleni szervezett oltás, akkor arra kérjük az ország vezetőit, hogy tartsák számon az időben be nem oltott gyerekeket, és mihamarabb pótolják az oltást elsősorban a veszélynek leginkább kitettek esetében. Az immunizáció – és ezen belül a kanyaró elleni oltás – legalább annyira fontos az életmentésben, mint a Covid-19 betegség elleni küzdelem. Az emberiséget szintén fenyegető kanyarójárványok kitörése most egy alattomos veszély - olvasható a szervezet közleményében.

A kanyaró 2018-ban csaknem 10 millió embert fertőzött meg a világon, és 140 ezer halálát okozta, főleg gyerekekét a WHO tavaly decemberben kiadott adatai szerint – írja az MTI.

origo.hu

Jürgen Klopp döbbenetes dolgot mondott, Szoboszlait is érinti

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

borsonline.hu

Emlékszel még az elragadó Rosalindára? Úgy megváltozott, alig lehet ráismerni 25 évvel a sorozat után

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Minden művész álma” - Hatalmas megtiszteltetésben részesült a Korda-házaspár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

„Az én utam itt véget ért” - Saját maga jelentette be a halálát egy TikTokker

KÜLFÖLD

Nincs menekvés: Joe Biden fia biztosan bíróság elé áll, 25 évet is kaphat

KÜLFÖLD

„Nagyon ijesztő volt” – 2 évesen hall először a siketnek született kislány

KÜLFÖLD

Egy pillanat volt: eltaposta a 2 éves tündéri lányt egy ló