kanyaró

39 találat
KÜLFÖLD

Zokogva hozta meg a döntést a család: lekapcsolták a gépekről a 10 éves kislányt

A kanyaró okozta szövődmény okozta a kislány halálát.

KÜLFÖLD

Két újabb halálos áldozata van a kanyarónak: 1 és 11 éves gyermekek hunytak el

Az elmúlt héten 701 új megfertőződést jegyeztek.

KÜLFÖLD

Borzalmas járvány terjed a szomszédban, közel 2 ezer beteg van már

29 megye érintett az ügyben, országos járvány van Romániában.

KÜLFÖLD

Figyelmeztetnek a szakemberek: visszatérhet a járvány

A járvány újraindulását az alacsony oltottság okozhatja.

MAMAKLUB

Orvosi riasztás: hazaküldhetik az iskolából az oltatlan gyerekeket

Veszélyben vannak azok a gyerekek, akik nem kaptak oltást.

KÜLFÖLD

Lokális kanyarójárványt okozhattak az afgán bevándorlók Amerikában

A Fehér Ház múlt héten már leállította az afgánok beutazását Amerikába, miután többeket is kanyaróval diagnosztizáltak. A vírusos megbetegedés azonban így is bejutott az országba.

KÜLFÖLD

Kongóban egyszerre három járvány pusztít, a Covid-19 mellett két másik halálos vírus is megjelent!

Történelmének legsúlyosabb egészségügyi válsághelyzetét éli át Afrika egyik legszegényebb országa.

KÜLFÖLD

ENSZ: csaknem százhúszmillió gyerek kanyaró elleni védőoltása késhet

Az új koronavírus miatt bevezetett társadalmi távolságtartás és az egészségügyi dolgozók túlterheltsége következtében elképzelhető, hogy akár 117 millió gyerek nem kapja meg időben a kanyaró elleni oltást a világon – figyelmeztettek kedden ENSZ-szervezete

KÜLFÖLD

Pusztít a kanyaró Szamoán

Az alig 200 ezer lakosú Szamoa szigetén már 79 ember halt meg kanyaróban a járvány októberi kitörése óta – jelentették be a helyi hatóságok vasárnap.

KÜLFÖLD

Háromszorosára emelkedett a kanyarójárvány áldozatainak a száma

Egy hét alatt húszra emelkedett a szamoai kanyarójárvány halálos áldozatainak száma, és majdnem mindegyikük kisgyerek.

NÍNÓ

Bebizonyosodott: Magyarországon is feltűnt a szörnyű kór

Az egyik magyar kórházban kaphatta el a szörnyű kórt az egyik betegszállító. Egy Kazahsztánból hazatérő beteggel való érintkezéskor fertőződhetett meg. Most tömegesen oltják be azokat, akik érintkezhettek a két beteggel az elmúlt napokban.

RIPOSTER

Óvintézkedések kellenek, a kanyaró két helyen is felbukkant hazánkban

Világszerte egyre több helyen üti fel a fejét a kanyaró, ennek pedig részben az oltásellenesség terjedése az oka. Már hazánkban is regisztráltak beteget, ezért sokan kaptak most védőoltást.

RIPOSTER

Elért hazánkba is a súlyos fertőzés, látogatási tilalom Szombathelyen

A Markusovszky Kórházba került be egy beteg a múlt hónap végén kanyaróval és felmerült a gyanú, hogy egy dolgozó megfertőződött.

INSIDER

Kanyarójárvány van az egész világon, Magyarország a kivétel

Közzétette legújabb adatait az Egészségügyi Világszervezet, a WHO a világon tomboló kanyarójárványról, a számok ijesztők. Egyre jobban terjed a betegség a körülöttünk levő országokban is. Magyarországnak az a szerencséje, hogy kötelező a betegség elleni o

POLITIK

Veszélyes járvány tombol a szomszédos országokban: figyelmeztetés!

Egyre többen kanyarósak Kárpátalján. Romániában és Ukrajnában is történt több halálos megbetegedés a közelmúltban. Magyarországot egyelőre nem érinti a járvány, de szakértők szerint egyre aggasztóbb a helyzet.

RIPOSTER

Sokkoló hír: Újra terjed a halálos fertőzés a szomszédban

Tizenöt új kanyarós megbetegedést igazoltak országszerte szeptember 24-e és 28-a között Romániában - derül ki az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) honlapján közzétett adatokból.

RIPOSTER

Halálos vírus terjed a gorondi középiskolában, karantént rendeltek el

Több gyermek is megbetegedett kanyaróban, ezért az iskolát három hétre bezárták.

KÜLFÖLD

Aggasztó hír jött: a magyarok kedvenc üdülőhelyén is megjelent a fertőzés

A legnagyobb problémát az jelenti, hogy az elmúlt években az átoltottság aránya egyre csökken.

INSIDER

Háború az áltudományok ellen - lázadnak az oltáskritikusok

Rendet akar tenni a fejekben a Magyar Tudományos Akadémia (MTA), ezért kampányba kezdett és honlapot indított az áltudományok leleplezésére. Elsőként az oltások mellett tör lándzsát, tudományos tényekkel és érvekkel. Az oltáskritikusok kiakadtak, hogy vel

RIPOSTER

Újra terjed a halálos fertőzés Magyarországon, 14-en már megbetegedtek

Egy évvel a kanyarójárvány után ismét felütötte a fejét a kanyaró Magyarországon!

INSIDER

Megszólalt az édesanya: így kaphatta el kislánya a kanyarót a budapesti kórházban

Influenzával került a kórházba egy 14 hónapos magyar kislány, ám később mégis kanyaróval kellett kezelni. A szülők elmondták, szerintük honnan kaphatta el kislányuk a betegséget.

KÜLFÖLD

Ez rémisztő: holtan találták az ápolónőt, járvány szedi áldozatait

Négy kamasz is életét vesztette. Az orvosok arra hívták fel a szülők figyelmét, hogy mindenképp adassák be az oltásokat!

INSIDER

Életveszély Nyíregyházán: súlyos fertőzés támadta meg a gyerekeket

Volt olyan gyerek, akit életveszélyes állapotban vittek kórházba. Figyeld a tüneteket!

RIPOSTER

Most közölték: Rohamosan terjed a halálos kór a magyar határ mellett

Az utolsó egy hétben 108-al nőtt az igazolt kanyarós esetek száma Romániában, idén már 32 haltak meg.

RIPOSTER

Figyelmeztetés, ezért ne vidd magaddal a csecsemőt nyaralni

A járványügyi szakemberek azt javasolják: csecsemővel ne induljunk útnak Olaszországba, mert nagy a kanyaróveszély.

KÜLFÖLD

Újra támad a járvány!

Lapunk korábban már beszámolt a romániai kanyarójárványról, amely 2016 februárjában indult. Az idei év első hónapjaiban fertőződtek meg a legtöbben, sőt, a betegségben már 27 ember vesztette életét. Most viszont ismét többen elkapták a kórt: 310-zel nőtt

KÜLFÖLD

Brutális ütemben nő a betegek száma: újra aggódhatunk a kanyaró miatt

Egyre többen betegszenek meg, már Magyarországon is félhetünk a járványtól.

KÜLFÖLD

Belehalt a kanyaróba a kétéves kislány, egész Európában pusztít a kór

Most már nem csak a környező országokban tombol a ragályos betegség.