Létrehozva: 2019.11.22.

Kiderült, mi a legfontosabb a migráció ügyében

Az Európába irányuló illegális migráció megállításában alapvető fontosságú az Európai Unió külső schengeni határainak megvédése – jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter csütörtökön Prágában, a V4-ek és Ausztria belügyi tárcavezetőinek találkozója utáni sajtóértekezleten.

„A migráció terén egyértelműen a külső schengeni határok védelme a legfontosabb. Ugyanakkor a segítséget oda kell vinni, ahol a problémák keletkeznek” – mondta Pintér Sándor újságíróknak nyilatkozva.

Fotó: police.hu

A belügyminiszter elmondta, hogy Magyarország, amely külső schengeni határokkal rendelkezik, jelenleg ugyan képes saját erőből is megvédeni határait, de természetesen szívesen veszi visegrádi társai segítségét is.

Pintér Sándor ezúttal is köszönetet mondott a három másik visegrádi országnak, hogy korábban segítséget nyújtottak Magyarországnak a határok védelmében a migránsok előtt. Mint hozzátette, Magyarország hasonló segítséget nyújt ezen a téren a nyugat-balkáni országoknak.

origo.hu

60 éves lett A farm, ahol élünk tinisztárja, így néz ki most – képek

origo.hu

Fordulat jön a háborúban nem akárki miatt

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

„Problematikus a viszonya a valósággal” – nahát, krónikus hazudozó lenne a karizmatikus EP-listavezető, az „osztrák Greta Thunberg”?

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Zelenszkij leváltotta saját testőrparancsnokát

POLITIK

Már 380 kínai vállalat működik Magyarországon

POLITIK

Az ukránok orosz lakótelepeket lőnek

POLITIK

20 éve nagyítóval lehetett kínai beruházást találni nálunk