Létrehozva: 2020.01.03.

Két és félszer több megváltozott munkaképességű dolgozhat 2010 óta

A kormány intézkedéseinek és egyre bővülő támogatásainak köszönhetően.

A kormány intézkedéseinek és egyre bővülő támogatásainak köszönhetően 2010 óta két és félszer annyi megváltozott munkaképességű embernek van munkája – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénteken az MTI-vel.

Az összegzés szerint 2010-ben még 60 ezer, napjainkban már 150 ezer megváltozott munkaképességű ember tud dolgozni. 2020-ban a kormány 43,5 milliárd forinttal támogatja azoknak a cégeknek a működését, amelyek nagy számban foglalkoztatnak megváltozott munkaképességű embereket.

A felmérésekből az is kiderül, hogy a vállalatok elégedettek megváltozott munkaképességű alkalmazottjaik munkájával és egyre szívesebben foglalkoztatják őket – tették hozzá.

Kitértek arra is, hogy a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának további bővítéséről január 17-én és 18-án nemzetközi konferenciát szervez a minisztérium. Az ÉrtékPlacc elnevezésű rendezvényen az állami szektor és a versenyszféra legfontosabb szereplői találkoznak.

Az innovatív konferencián részt vesz a nemzetközi hírű magyar divatcég, a Nanushka, valamint a Tisza Cipő is, mindkét cég beszállítója a magyar megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató, állami KÉZMŰ-ERFO-FŐKEFE cégcsoport. Jelen lesznek nemzetközi cégóriások (Bosch, Auchan, Audi) és magyar nagyvállalatok is (Volán, Szerencsejáték Zrt.).

A kormány 2019-től bővített járulékkedvezmény-rendszerrel ösztönzi a piaci cégeket megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására. Ez azt jelenti, hogy ilyen munkaviszony esetén a járulékot a minimálbér kétszereséig elengedi az állam. A cégek előtt – amelyek nagy számban alkalmaznak megváltozott munkaképességű embereket – október 31-ig állt nyitva az a pályázati lehetőség, amely összesen 43,5 milliárd forinttal segíti a működésüket 2020-ban. A 2019-esnél csaknem másfél milliárd forinttal nagyobb forrásra mintegy 400 akkreditált cég jelentkezhetett. A pénzből mintegy 30 ezer ember végezhet értékteremtő munkát – olvasható a közleményben.

Azt írták: 2010 óta 18 százalékról 42 százalékra nőtt e célcsoport foglalkoztatása. Jelenleg mintegy 150 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik Magyarországon, ez nemzetgazdasági szempontból is meghatározó szám és a munkaerőpiacon még legalább ennyi ember van, akit munkához lehetne segíteni – közölte a minisztérium.

 

origo.hu

Hátborzongató felfedezés: földönkívüliekké alakulnak a Nemzetközi Űrállomáson

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Özönlenek a rendőrautók a McDonald'shoz: holttestet jelentettek be

hirtv.hu

Messzire küldte Zelenszkij az ukrán fegyveres erők volt parancsnokát

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

mandiner.hu

Szintlépés: az Egyesült Államok nyíltan megfenyegette Magyarországot

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

astronet.hu

Idén május 9-én van Áldozócsütörtök, vagyis Jézus mennybemenetelének napja

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Balesetet szenvedett Kőgazdag Csabi, durván összetört 85 milliós Ferrari

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Zelenszkij leváltotta saját testőrparancsnokát

POLITIK

Már 380 kínai vállalat működik Magyarországon

POLITIK

Az ukránok orosz lakótelepeket lőnek

POLITIK

20 éve nagyítóval lehetett kínai beruházást találni nálunk