Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2021.05.08.

Sokkoló részletek: szülésznők felügyelete mellett halt meg a miskolci csecsemő

A tragédia után továbbra is elérhető a budaörsi dúlák internetes oldala, de átmenetileg nem vállalnak munkát.

Mint arról a Ripost is beszámolt, szerda délelőtt egy budaörsi társasházban hozta világra a kisfiát egy miskolci kismama. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a gyermek eleve halva született, vagy a születés után hunyt el, de az biztos, hogy sajnálatos módon nem sikerült újraéleszteni.

A Bors elérte a gyászoló családot, de ők egyelőre nem kívántak nyilatkozni. De ugyancsak a hallgatást választotta a szülésnél jelenlévő két dúla is.


Fotó: 123rf

Egyikük sem fogadta barátságosan az újságírói kérdéseket, de a beszélgetés során leszögezték, nem áll szándékukban azt állítani, hogy bármiben is hibáztak.

A lap munkatársa megtalálta a honlapjukat is, amin bemutatkozásuk szerint, mindkét hölgy rendelkezik szülésznői végzettséggel. Mint kiderült, egyikük tíz évvel ezelőtt csatlakozott egy dúlakörhöz, ahol a holisztikus bábaságról is tanult.

A másik érintett egy bábaház tagja, de egyben dúla is. A bába és a dúla közti lényeges különbség, hogy a dúla nem érhet az újszülötthöz, csak a kismama lelkével törődik a terhesség és a szülés során.

Sőt a tragikus kimenetelű otthonszülésnél segédkező dúláknál is bejelentkezett. Egyiküknél úgy érdeklődött, mintha várandósként kérne segítséget egy kórházon kívüli szülés levezetéséhez.

„Átmenetileg nem vállalok szüléskísérést” - mondta a nő, majd amikor kiderült, hogy egy újságíróval beszélget lecsapta a telefont.

A másik segédkező először felháborodott, hogy honnan értesült a történtekről, majd közölte, hogy egyelőre vizsgálat zajlik az ügyben.

origo.hu

A Bayern München elbukta a Bundesliga második helyét is

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

mandiner.hu

„Micsoda képmutatás", „Németország elviselhetetlen" – a németek harcba szálltak Magyarországért

ripost.hu

Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Kiadta Ausztriának a brutális mozis gyilkost Magyarország

INSIDER

„Az angyalok őrizzék álmukat” - hátborzongató gyermeksírokra bukkant egy magyar csapat - Videó!

INSIDER

"Zsuzsi élete ajándék volt, amiért hálával tartozunk" - több százan kísérték el utolsó útjára Csire Zsuzsit

INSIDER

Borzalmas baleset Budán, rohantak menteni, a villamos is leállt