INSIDER

Most kiderül, hogy a darnózseli hentes darabolta-e fel a feleségét

Végleg lezárul kedden a felesége meggyilkolásával és ledarálásával vádolt darnózseli hentes ügye. Az asszony családja reménykedik abban, hogy másodfokon elítélik a férjet. Az ügyet az a bírói tanács tárgyalja ismét, amelyik egyszer már kifogásolta N. János felmentését és visszaadta az ügyet elsőfokra.
  • Szerző:

A darnózseli hentes, N. János ellen öt éve folyik büntetőeljárás felesége meggyilkolásának vádjával. Egyetlen közvetlen bizonyíték sem szól ellene, az ügyészség és az áldozat, K. Judit családja mégis biztos benne: ő ölte meg az asszonyt 2014. május 27-én este. A házaspár elhidegült egymástól, Judit el is költözött a férje erőszakossága miatt, ám amikor a gyerekeket apjuknál helyezték el, az asszony is visszatért a családi házukba.
A vád szerint május 27-én este a férje megvárta őt munka után, és a mobiltelefonjuk cellainformációi szerint mind a ketten Darnózselire mentek. Juditot azonban többé nem látták élve. Szív, tüdő, máj, izomzat, bőr- és hámszövet darabjait a darnózseli réten találták meg.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Az ügyészség szerint N. János tette el láb alól a nőt. Miután megölte, hazavitte Darnózselire, és ott a pincében lévő hentesüzemben feldarabolta és ledarálta a holttestet, majd égésgyorsító segítségével elégette. Az el nem égett szövetmaradványokat szétszórta a zseli réten.
Erre azonban közvetlen bizonyíték nincs, a gyilkosságot senki nem látta, ahogy a holttest eltüntetését sem.

A Tatabányai Törvényszék bizonyítottság hiányában felmentette a férfit 2016 decemberében, a Győri Ítélőtábla azonban új eljárást rendelt el. Ezután ismét csak felmentő ítélet született. Ma a Győri Ítélőtáblának kell döntenie az ítélet helyességéről, ráadásul ugyanannak a tanácsnak, amelyik egyszer már visszaküldte elsőfokra az ügyet.
„Ez az egyetlen szalmaszál, amibe fogódzunk. Ez a bírói tanács egyszer már elégedetlen volt a felmentő ítélettel, és bízunk benne, hogy most is alaposan megvizsgálják a tényeket, mielőtt döntenek” – mondta a -nak Kovács Dezső, Judit édesapja.

Az asszony szülei minden egyes tárgyaláson ott voltak. Tudják, hogy a lányukat egy elmarasztaló ítélet sem hozhatja vissza, mégis szeretnék tudni, hogy a gyilkosa megbűnhődik. Legnagyobb bánatuk, hogy két unokájuk is ellenük fordult: a gyerekek hisznek az apjuk ártatlanságában, a kisebbik a mai napig vele él a darnózseli családi házban. Anyai nagyszüleikkel azonban nem állnak szóba, szerintük azért, mert rosszul esik nekik, hogy ők az apjukat hibáztatják az anyjuk haláláért, sőt vallomást is tettek a bíróságon.

„Mi nemcsak a lányunkat, hanem az unokáinkat is elveszítettük. Hiába hívjuk őket telefonon is, nem reagálnak. Vártuk a napot, hogy vallomást tegyenek a Tatabányai Törvényszéken, és ott találkozhassunk velük, de figyelemre se méltattak minket” – folytatta szomorúan a gyászoló apa. „Most abban reménykedünk, hogy ha a bíróság is vétkesnek találja és elítéli az apjukat, akkor belátják, hogy igazunk volt, és ismét szóba állnak velünk!”

 

Bűnössége mellett és ellen is szólnak érvek

A a vádirat és az elsőfokú bírósági ítélet alapján összegyűjtötte, mi szól N. János ellen és mellette.
Érvek N. János bűnössége mellett:
Volt indíték: válófélben voltak, és Judit a gyerekek miatt vissza akart költözni a családi házba, amit a férfi nem szeretett volna.
– A feleségével egy helyen dolgozó orvos látta a férfi autóját az asszony munkahelyénél a gyilkosság estéjén.
– A mobiltelefonja cellainformációi szerint aznap este ott járt a felesége munkahelyénél, és ezután együtt mozogtak, telefonjaik ugyanis majdnem egyszerre jelentkeztek be a Darnózseli közelében lévő toronyra.
– Mindkettőjük DNS-ét megtalálták a férfi kocsijának csomagtartójában.
–A férfinak nincs alibije.
– Egy szemtanú látta, ahogyan a gyilkosság éjjelén autójával betolatott a kertbe, és valami súlyos dolgot vett ki a csomagtartóból. Ezután pedig hallották, hogy dolgozik a hentesüzemben.
– Egy szemtanú látta, ahogy a zseli réten egy zsákból valamit szétszór, gondosan ügyelve arra, hogy ugyanoda lépjen. Ekkor a cellainformációk szerint is Darnózselin volt.

 

Érvek N. János bűnössége ellen:
– A lényegi kérdésekre: ki, mikor, hogyan és milyen eszközzel gyilkolt, nincs válasz.
– Judit maradványai alapján nem lehet megállapítani, hogy gyilkosság áldozata lett, vagy természetes halállal halt meg.
– Minden kétséget kizáróan nem bizonyítható, hogy az asszonyt a férje ölte meg, csak annyi biztos, hogy találkoztak, majd Judit holttestét megsemmisítette, és ő szórta szét a maradványokat a zseli réten.
„Hogy egészen pontosan mi történt, azt többen is tudják, minden bizonnyal. A büntetéskiszabás azonban ilyen: kétséget kizáró bizonyítékok kellenek – fogalmazott a Tatabányai Törvényszék bírája az ítéletben.