RETRO RÁDIÓ

„Ő volt az első rock and roll gitáristen” - Zokogva közölte családja, elhunyt a Grammy-díjas zenész

K. C.
Szerző
K. C.
Létrehozva2024. 05. 02. 09:40

Elvesztette a tehetséges zenész a rákkal folytatott küzdelmet.

A rock 'n' roll ikon és Grammy-díjas művész Duane Eddy 86 éves korában elhunyt – közölte a menedzsere. 

gyertya, mécses, láng, gyász, elhunyt, meghalt,
Fotó: Pixabay.com

Duane kedden vesztette el a rákkal vívott küzdelmet a kórházban fekve. A zenészlegenda ttörő gitáros volt, akinek a nevéhez fűződik az 1950-es évek végén és az 1960-as évek elején futó a Rebel Rouser és a Peter Gunn című tévésorozatok főcímdalai. 

A gitáros felesége, Deed Abbate és családja körében távozott. 

„Duane gitárosok egy egész generációját inspirálta világszerte a jellegzetes, összetéveszthetetlen »Twang« hangzásával. Ő volt az első rock and roll gitáristen, egy igazán szerény és hihetetlen emberi lény. Nagyon fog hiányozni” - közölte a menedzsere. 

Az ikonikus gitáros 1938. április 26-án született a New York állambeli Corningban. Ötéves korában kezdett el gitározni, 16 évesen pedig barátjával, Jimmy Delbridge-dzsel már egy duót alakított, Jimmy és Duane néven.

A New York Times szerint Duane sosem tanult zenét kottázni vagy olvasni, jó érzéke volt az olyan népszerű szólamokhoz, mint a jazz, a rhythm and blues és a country. Eddy több mint 100 millió lemezt adott el világszerte.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.