RETRO RÁDIÓ

„Ki kéri az első pofont?” – eltörte egy gyerek orrát az agresszív kaposvári férfi

„Ki kéri az első pofont?” – eltörte egy gyerek orrát az agresszív kaposvári férfi
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 08. 07. 13:10

Súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség azzal a 32 éves férfival szemben, aki az útjában álló kiskorú sértettet többször orron ütötte.

A férfi májusban a délutáni órákban érkezett haza az egyik kaposvári társasházban lévő otthonához, ahol a ház bejáratánál lévő lépcsőkön több fiatal ült.

Fotó: 123rf

Mivel nehezen tudott volna az ajtóhoz jutni tőlük, ezért azzal a kérdéssel lépett hozzájuk, hogy „Ki kéri az első pofont?”. A férfi agresszív fellépése a fiatalokat arra sarkallta, hogy utat engedjenek neki, azonban egy 13 éves fiú a többiekkel ellentétben nem állt fel.

A férfi a fiút veréssel kezdte fenyegetni, de a vele szemben álló fiú közölte, hogy nem megy arrébb. Ekkor a férfi mellkason lökte áldozatát, aki válaszul combon rúgta. Az összetűzés ezzel azonban nem ért véget, mivel a férfi a gyereket tarkón ragadta és többször ököllel orránál megütötte. A fiú 8 napon túl gyógyuló töréses sérülést szenvedett.

A férfival szemben az ügyészség büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban szabadságvesztés kiszabását indítványozta azzal, hogy annak végrehajtását a bíróság próbaidőre függessze fel – írja az Ügyészség.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.