KÜLFÖLD

Háromhetes babát szúrt le a migráns Newcastle mellett

A 21 éves édesanyát is megkéselte, de ő valószínűleg életben marad. A borzalmas tett indítéka egyelőre ismeretlen.
  • Szerző: SZM

Embertelen cselekedet rázta meg a brit közvéleményt. A 27 éves bolgár férfi, Denis Erdinch Beytula egyelőre még ismeretlen okokból leszúrt egy 21 éves, meg nem nevezett brit nőt és annak háromhetes babáját. A horrorba illő eset során a baba életét már nem tudták megmenteni, az anya is súlyos, életveszélyes állapotban van, de ő valószínűleg túléli a támadást.

A szomszédok közül Lesley Ann Battensby azt mondta: „Láttam, hogy először az anyát hozzák ki a mentősökaz. Oxigénnel lélegeztették.” A 18 éves Hannah Tiplady szerint a hordágy is csupa vér volt. Az egyik brit lap úgy tudja, hogy az anya ismerte a gyermeke gyilkosát így lehetséges, hogy ezért engedte be a lakásába.

Mindez a Newcastle melletti Wallsendben történt, Nagy-Britannia keleti partjánál. A gyilkost elkapták és vizsgálati fogságba helyezték. Október 31-én kell megjelennie a Newcastle-beli bíróság előtt emberölés és annak kísérlete miatt és ott talán kiderül a teljes igazság.

Forrás: Metro