Létrehozva: 2019.03.20.

Volner: A Jobbik jelenleg is egy náci párt

Elhatárolódik régi önmagától, és kijelentéseitõl Gyöngyösi Márton - mondta a Jobbik frakcióvezetõje az Országgyûlés hétfõi ülésnapján a PestiSrácok.hu riporterének, aki azt tudakolta a politikustól, hogy vállalja-e még azokat a korábbi nyilvános kijelentéseit, amelyek egyikében arról beszélt hallgatóságának, hogy a holokauszt az egy indulatokat kiváltó állatfaj.

Gyöngyösi úgy igyekezett tompítani a súlyos antiszemita mondatai súlyát, hogy hát azok már régen hangzottak el.

A Jobbik korábbi, vállalhatatlan megnyilvánulásainak magyarázata az, hogy azok már régi ügyek, nem kell velük foglalkozni, miközben hangosan leantiszemitázzák a kormánypártokat.

A PetiSrácok.hu Volner Jánost is kérdezte, arról, hogy Gyöngyösi világnézete régebben nem volt-e kellemetlen a Jobbikban. A Mi Hazánk Mozgalom képviselője szerint az volt, és kijelentette:

minden, a baloldalhoz dörgölőző megnyilvánulás hamis a Jobbik részéről, amely jelenleg is egy náci párt.

Keresztes László Lóránt szerint Gyöngyösi a botrányos mondatai ellenére is egy európai formátumú, jelentős politikus, a Jobbikban pedig van remény, mert eddig is nagyon sokat tettek már azért, hogy elfogadható jobbközép néppárt legyenek.

Az LMP frakcióvezetője az eddig is sorra lelepleződő háttéralkuk ellenére sem nevezte szorosnak pártja, és Sneiderék együttműködését, de azt hozzátette, hogy

közösen dolgoznak azon, hogy Puzsér Róbert az ősszel Budapest főpolgármestere lehessen.  

A portálnak nyilatkozó Arató Gergely szerint nem Bauer Tamás minap megjelent véleménye a mérvadó pártban, amelyben Bauer épp a Jobbik antiszemitizmusára, kirekesztő retorikájára hivatkozva zárt ki minden együttműködést Gyöngyösiékkel. Gyurcsányéknak mindenkire szükségük van, aki segíthet a Fidesz hatalmának megdöntésében. Tavaly ugyan nem jött létre a Gyurcsány-Vona találkozó, de

lehet még Gyurcsány-Sneider-paktum, ha azt diktálják az érdekek.

Nem érte meglepetésként a Fideszt, hogy Gyöngyösi Mártonról újabb, vállalhatatlan tartalmú felvételek kerültek nyilvánosságra – mondta a PestiSrácok.hu kérdésére Halász János.

A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciójának szóvivője szerint

Sneiderék és a baloldal egyre szorosabb együttműködése álságos, az összefogó ellenzéket ugyanis egyáltalán nem Magyarország sorsa érdekli, hanem kizárólag a hatalom megszerzése bármilyen áron.

Gyöngyösi újabb nyilvánosságra került, botrányos kijelentései ügyében megszólalt a Mazsihisz is, a szervezet elfogadhatatlannak nevezte a Jobbik frakcióvezetőjének megnyilvánulásait, amelyektől élesen elhatárolódott.

 

origo.hu

Ki nem találná, hogy Németország után honnan érkezik a legtöbb használt autó Magyarországra

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

mandiner.hu

Schiffer András nyíltan közölte, hogy kit támogat Budapesten

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij telefonon tárgyalt

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Hszi Csin-ping: Immár hetvenöt éve jó barátok vagyunk Magyarországgal

POLITIK

Macron szerint elkerülhetetlen az összecsapás Oroszországgal

POLITIK

20 év után először jön kínai elnök hazánkba

POLITIK

Magyar Péter új embere évek óta fúrja a rezsicsökkentést.

POLITIK

Már 2019-ben megindultak Karácsonyhoz a guruló dollárok