Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2020.11.13.

Gyalázat, hogy a baloldal a Korózs kamuvideója után sem áll le!

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség reagálása Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) és László Imre (DK) nyilatkozatára.

Elképesztő, amit a magyar baloldal a járvány alatt művel. Miközben egész Európában egyre kritikusabb a helyzet és tőlünk nyugatabbra is már sorra telnek meg a kórházak, a magyar baloldal továbbra sem segíti a védekezést, és még Korózs Lajos gyalázatos kamuvideója után sem állnak le.

Szemrebbenés nélkül folytatják az álhírek gyártását, a kicsinyes politikai akcióikat, a hangulatkeltést, és továbbra is támadják a védekezésben résztvevőket.

Ha Gyurcsányékon múlt volna, a magyar kórházak már rég összeomlottak volna a járvány nélkül is, a baloldali ugyanis kormányzása alatt mindig csak elvett az egészségügytől, bezárták és leépítették a kórházakat, orvosok és ápolók ezreit tették utcára.

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

metropol.hu

Itt vannak a bizonyítékok, a Fradi óriásit nyert Sztankoviccsal

mandiner.hu

Szintlépés: az Egyesült Államok nyíltan megfenyegette Magyarországot

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Megszólalt a barát Tompos Kátya állapotáról: „Apró vágyak vannak az életében”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij telefonon tárgyalt

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Sokak szemét csípi, hogy hozzánk jön a kínai autógyár

POLITIK

Zelenszkij leváltotta saját testőrparancsnokát

POLITIK

Már 380 kínai vállalat működik Magyarországon

POLITIK

Az ukránok orosz lakótelepeket lőnek

POLITIK

20 éve nagyítóval lehetett kínai beruházást találni nálunk