RETRO RÁDIÓ

A magyar példát kezdik követni Olaszországban

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2023. 04. 21. 08:36

Adómentes édesanyák.

Az Il Foglio online cikket közölt az olasz kormány döntéséről, amely a születésszámot érinti. A Mandiner szemlézte a cikket, amely szerint az olasz kormánynak van egy „szenzációs" ötlete: nem kell adót fizetnie a gyermeket vállalóknak. Giorgia Meloni miniszterelnök „visszatért", hogy szembenézzen az egyik nagy olasz vészhelyzettel: Olaszország születésszámának drámai csökkenésével – írja a lap.

Meloni elmondta, hogy a kormány „ösztönözni kívánja a születési ráta növekedését", amely jelenleg minden idők mélypontján van, kevesebb mint hét újszülött és több mint tizenkét halálozás jut ezer lakosra. A törvénytervezetből még nem derült ki, hogy pontosan milyen adónemekre vonatkozik a döntés.

FORRÁS: SHUTTERSTOCK

A szerző hozzáteszi:

EURÓPÁBAN AZ EGYETLEN ORSZÁG, AMELY MÁR TANULMÁNYOZOTT HASONLÓ SZABÁLYT, ORBÁN VIKTOR KORMÁNYFŐ MAGYARORSZÁGA, AMELY 2020 ÓTA LEHETŐSÉGET KÍNÁL A NÉGY- VAGY TÖBBGYERMEKES NŐKNEK ARRA, HOGY NE FIZESSENEK TÖBBÉ JÖVEDELEMADÓT.

A törvényt migránsellenes logikával eladó Magyarországgal ellentétben azonban a kormány szülést támogató tervével foglalkozni készülő Olaszország olyan ország, amely korábban ennek pont az ellenkezőjét jelentette ki: több bevándorló nélkül Olaszország szegényebb és gyengébb lesz

– írja az Il Foglio szerzője.

A Migrációkutató Intézet a legújabb Fókuszpont elemzésében arról ír, hogy az olasz kormány április 11-én szükségállapotot hirdetett ki, mivel idén már több mint 31 000 illegális bevándorló érte el az olasz partokat. A rendkívüli jogrend legalább hat hónapig lesz érvényben, és a döntés arra is feljogosítja a kormányt, hogy több forrást csoportosítson át a migrációs krízis kezelésére. A szükségállapot bevezetését egyrészt a folyamatosan emelkedő esetszámokkal, másrészt a húsvéti ünnep alatt kimentett több ezer migráns érkezésével indokolta az olasz vezetés. A rendkívüli jogrend keretében egy migrációs ügyekkel foglalkozó biztosi pozíciót is létrehoznak, illetve előzetesen 5,45 millió eurót különítenek el a problémák orvoslására. A pénzalapból finanszírozzák majd az újabb szálláshelyek és befogadóközpontok létrehozását, továbbá a relokációs és repatriációs folyamatok felgyorsítását is. A Tóth Klaudia kutató által jegyzett gyorselemzést az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.

Április 11-én a Giorgia Meloni által vezetett minisztertanács szükségállapotot hirdetett ki az illegálisan és tömegesen érkező bevándorlók miatt. 

A döntés összefügg azzal a ténnyel, hogy

IDÉN ÁPRILIS 11-IG 31 292 BEVÁNDORLÓ ÉRTE EL AZ OLASZ KIKÖTŐKET.

A belügyminisztérium által vezetett statisztikából az is kiolvasható, hogy a korábbi évek azonos időszakaiban sokkal kevesebben érkeztek: 2022-ben 7 928-an, 2021-ben pedig 8 505-en. Az irreguláris migránsok katonai vagy humanitárius hajók, illetve – a jellemzően embercsempészek által navigált – lélekvesztők segítségével érik el Olaszország partjait. A szükségállapot bevezetését indokolta az is, hogy

AZ ORSZÁG MENEKÜLTÜGYI ÉS MIGRÁCIÓS ELLÁTÓRENDSZERE AZ ÖSSZEOMLÁS SZÉLÉRE SODRÓDOTT.

Fontos megjegyezni, hogy a Földközi-tenger felől érkezők száma 2017 és 2019 között drasztikusan lecsökkent, ám 2020-ban megfordult ez a trend: egyre több belépést regisztráltak a hatóságok. Ezt a rendkívüli migrációs nyomást az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adatai is bizonyítják (lásd 1. táblázat).

FORRÁS: MIGRÁCIÓKUTATÓ INTÉZET

A szükségállapot kihirdetése együtt járt több politikai intézkedés foganatosításával is.

A KORMÁNYZAT TÖBB MINT 5 MILLIÓ EURÓT KÜLÖNÍTETT EL A TERHEK ENYHÍTÉSÉRE: ÚJ BEFOGADÓKÖZPONTOK LÉTESÜLNEK, AZ ORSZÁGON BELÜLI RELOKÁCIÓS FOLYAMATOKAT ÉS A HATÁROKON ÁTÍVELŐ REPATRIÁCIÓS PROGRAMOKAT FELGYORSÍTJÁK, ILLETVE AZ ADMINISZTRATÍV TEENDŐK SORÁN FELMERÜLŐ KÖLTSÉGEK EGY RÉSZÉT EBBŐL A PÉNZÖSSZEGBŐL FEDEZIK.

Az új létesítmények és a felgyorsított eljárások révén Olaszország több olyan személyt tud majd azonosítani és hazatoloncolni, akik nem jogosultak a nemzetközi védelemre. Az olasz kormány szerint

A SZÜKSÉGÁLLAPOT CSAK ÁTMENETI MEGOLDÁS EGY OLYAN PROBLÉMÁRA, AMELY EURÓPAI SZINTŰ MEGOLDÁST IGÉNYEL.

A Migrációkutató Intézet elemzésében arról is ír, hogy az olasz titkosszolgálat jelentése szerint jelenleg 685 000 migráns vár arra Líbiában, hogy átkelhessen Európába. Miközben a hírszerző szolgálatok jelzése riasztó szalagcímeket váltott ki Olaszországban, a Nemzetközi Migrációs Szervezet szóvivője arra figyelmeztetett, hogy a számadat összekeveri a Líbiában tartózkodó migránsok becsült számának felső határát azokkal, akik valóban át akarnak kelni a tengeren. Az Intézet szerint mindenesetre az biztos, hogy tavaly mintegy 104 000 irreguláris bevándorló érkezett az olasz partokhoz, idén pedig már közel 18 000, háromszor több, mint a tavalyi év azonos időszakában. 

Matteo Salvini jelenlegi miniszterelnök-helyettes szerint Európának fel kell ébrednie, és azonnal lépnie kell: az EU évek óta csak beszél, anélkül, hogy akár csak a kisujját is megmozdította volna; itt az ideje megmutatni, hogy van egy közösség, egy Unió, és e teher nem csak Olaszország, Spanyolország, Görögország és Málta vállát nyomja.

Az olasz titkosszolgálat hetente készít jelentést a kormánynak az aktuális biztonsági kihívásokról - írja az elemzés. A Corriere della Sera hírportál szerint a legutóbbi beszámolóban az állt, hogy

KÖZEL 700 000 MIGRÁNS SZERETNE VÍZRE SZÁLLNI LÍBIA PARTJAINÁL, ÉS ELÉRNI AZ EURÓPAI KIKÖTŐKET.

A legutóbbi kétoldalú találkozókon az olasz és a líbiai kormány határozottabb területellenőrzésben állapodott meg, és azt remélték, hogy a szigorúbb fellépéssel megfékezhetik az újabb és újabb migrációs hullámok kialakulását. Erről volt szó a január végi tripoli látogatáson is, amelyen Giorgia Meloni miniszterelnök, Antonio Tajani külügyminiszter és Matteo Piantedosi belügyminiszter vett részt. Pár hete pedig Rómában maga Piantedosi és a líbiai belügyminiszter, Imad Musztafa Trabelsi találkozott.

A titkosszolgálati jelentés kapcsán több olasz képviselő is megszólalt. Tommaso Foti, az Olaszország Fivérei frakciójának vezetője egy újabb felhívást intézett Európához:

OLASZORSZÁG NEM LEHET AZ ÖSSZES BEVÁNDORLÓ KÖZPONTJA.

Giorgia Meloni pedig abban reménykedik, hogy a március végén megrendezésre kerülő EU-csúcstalálkozó során a többi uniós országok vezetői szolidárisak lesznek a Földközi-tenger partján fekvő országokkal a nagy számban érkező irreguláris bevándorlók és menedékkérők kezelése kapcsán. Az előrejelzések Tunézia vonatkozásában is hasonlók:

fennáll a veszélye annak, hogy a jó időjárás miatt Tunézia felől néhány hónapon belül – augusztusi csúcsidővel – 900 ezer migránsból álló hullám indulhat el, ami a befogadási rendszert az összeomlás szélére taszítaná, különösen Lampedusán, ahol már most is összeomlóban van

– írta az il Messaggero hírportál. A titkosszolgálati adatra a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) is reagált: szerintük a szám nem hiteles. Flavio Di Giacomo, az IOM szóvivője szerint a kiszivárgott adat nem azokra vonatkozik, akik a líbiai partoknál készen állnak a kihajózásra, hanem az észak-afrikai országban tartózkodó összes migráns számára. 

Egy illegális bevándorló a lampedusai migránstáborban 2020. augusztus 30-án.FORRÁS: GETTY IMAGES/LORENZO PALIZZOLO

2023. JANUÁR 1-JÉTŐL MÁRCIUS 10-IG MINTEGY 17 600-AN ÉRKEZTEK OLASZORSZÁGBA. EZ KÖRÜLBELÜL HÁROMSZOR ANNYI, MINT AZ ELŐZŐ KÉT ÉV AZONOS IDŐSZAKÁBAN.



 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.