Mit gondol Kína Tajvanról?

Liu Bo Kína magyarországi ideiglenes ügyvivője a következőképpen elemezte a helyzetet:

A közelmúltban Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke Kína többszöri figyelmeztetése és szigorú felszólítása ellenére is ellátogatott Kína Tajvan régiójára, ezzel téves üzenetet küldve a „tajvani függetlenség” szeparatista erőinek, komolyan megsértve az „egy Kína elvet” és a három kínai–amerikai közös közlemény rendelkezéseit. Ezzel súlyos csapást mért a kínai-amerikai kapcsolatok politikai alapjaira, komolyan megsértette Kína szuverenitását és területi integritását és aláásta a Tajvani-szoros békéjét és stabilitását. Kína ezt határozottan ellenzi és szigorúan elítéli.

Tajvan ősidők óta Kínához tartozik. A Yuan-dinasztiától (1206–1368) kezdve az egymást követő kínai kormányok közigazgatási szerveket hoztak létre Tajvanon, tényleges joghatóságot gyakoroltak felette. 1895-ben az első kínai–japán háborúban vesztes kínai Qing-dinasztia kormányát Japán rákényszerítette, hogy egy egyenlőtlen szerződés által Tajvant átengedje Japánnak.

1945-ben Japán kapitulált és feltétel nélkül elfogadta a Potsdami kiáltványt és a Kairói nyilatkozatot, Tajvant pedig visszaadta Kínának. Ezen a ponton Tajvan ismét Kína szuverén fennhatósága alá került. 1949 után a kínai polgárháború és a külső erők beavatkozása miatt a Tajvani-szoros két oldala hosszú távú politikai konfrontációba bonyolódott, de Kína szuverenitása és területe sohasem volt megosztott, és az a tény, hogy a Tajvani-szoros mindkét oldala ugyanahhoz a Kínához tartozik, sohasem változott.

A világon csak egy Kína van, Tajvan Kína felségterületének elidegeníthetetlen része, és a Kínai Népköztársaság kormánya az egyetlen legitim kormány, amely Kínát képviseli. Az ENSZ Közgyűlésének 2758. számú határozata ezt egyértelművé tette. Az „egy Kína elvvel” a nemzetközi közösség általánosan egyetért és ez a nemzetközi kapcsolatok alapvető zsinórmértéke. Száznyolcvanegy ország – köztük az Egyesült Államok is – az „egy Kína elv” alapján vette fel a diplomáciai kapcsolatokat Kínával. 1979-ben az Egyesült Államok a két ország közötti diplomáciai kapcsolatokat létrehozó közleményben kifejezetten elismerte, hogy a Kínai Népköztársaság kormánya Kína egyetlen legitim kormánya, és kötelezettséget vállalt arra, hogy Tajvannal kizárólag kulturális, kereskedelmi és egyéb nem hivatalos kapcsolatokat tart fenn.

Az amerikai képviselőháznak be kellene tartania az amerikai kormány „egy Kína-politikáját”, és nem kellene semmiféle hivatalos kapcsolatba bocsátkoznia Kína Tajvan régiójával. Pelosi az Egyesült Államok harmadik legfontosabb közméltósága, az amerikai elnöki hatalomátadási sorban az alelnök után a második, így a bármilyen formában és bármilyen okból történő tajvani látogatása politikailag kiemelten érzékeny kérdés és az Egyesült Államok politikai kötelezettségvállalásának felrúgását jelenti.

A Tajvani-szoros újabb feszültségek és komoly kihívások előtt áll. Bármennyire is forgatja a szavakat az Egyesült Államok és néhány szövetségese, a helyzet kiváltó oka a tajvani hatóságok és az Egyesült Államok folyamatos provokációja, amellyel a status quo megváltoztatására törekszenek. A tajvani Demokratikus Progresszív Párt hatóságai ismételten „az Egyesült Államokra számítanak a függetlenség érdekében”, elutasították az 1992-es konszenzus elismerését, amely az „egy Kína elvet” fogalmazza meg, „Kína-mentesítésre törekszenek”, „progresszív tajvani függetlenségi politikát” képviselnek, és külföldi erőkkel együttműködve nemzetközi szinten „tajvani függetlenségi” szeparatista tevékenységet folytatnak.

Ugyanakkor az Egyesült Államok Tajvant használja fel Kína kordában tartására, szavaival és kötelezettségeivel szembe menve folyamatosan elferdíti, lebutítja és kiüresíti az „egy Kína elvet”, a nemzetközi színtéren a „Tajvan meghatározatlan státuszának elméletét” terjeszti, támogatja és buzdítja a „tajvani függetlenségi” elemek szeparatista tevékenységét. Kína nem nézheti mindezt tétlenül, a nemzeti és területi integritása védelmében kénytelen megadni az indokolt és szükséges választ. Álláspontunk jogos, ésszerű és törvényes, intézkedéseink határozottak, erőteljesek és arányosak, hadgyakorlataink pedig nyilvánosak, átláthatóak és professzionálisak, összhangban állnak a hazai joggal, a nemzetközi joggal és a nemzetközi gyakorlattal, céljuk, hogy figyelmeztetést küldjünk az elkövetőknek és a „tajvani függetlenség” erőit megleckéztessük.

A kínai kormány és a kínai nép álláspontja a tajvani kérdésben egyértelmű és következetes. A nemzeti szuverenitás és területi integritás határozott védelme több mint 1,4 milliárd kínai ember szilárd akarata. Az anyaország teljes újraegyesítése minden kínai ember közös vágya és szent kötelessége. A népakarattal nem lehet szembe menni, az általános tendencia megfordíthatatlan. Magyarország Kína barátja és Kína átfogó stratégiai partnere. Kína nagyra értékeli, hogy több mint száz ország – köztük Magyarország is – megerősítette álláspontját az „egy Kína elvről”, és kész továbbra is együttműködni azokkal a nemzetközi partnerekkel, akik ragaszkodnak a méltányossághoz és az igazságossághoz, továbbra is ragaszkodnak a nemzetközi kapcsolatok alapvető normáihoz, így az egymás belügyeibe való be nem avatkozáshoz, és szilárdan kiállnak a nemzeti szuverenitás és a területi integritás védelme mellett.

Az Asia Times (AT) hétfői, Tajvan újraegyesítése: megkezdődött a visszaszámlálás címmel megjelent elemzése szerint

a Fehér Házban eddig nem értették meg, hogy Pelosi házelnök „meggondolatlan” tajvani látogatása nyomán a Hszi-kormány visszafordíthatatlan döntést hozott arról, hogy „átkel a Rubiconon”, azaz érvényesíti az „egy Kína” elvét, mégpedig úgy, hogy szisztematikusan kikényszeríti Tajvan újraegyesítését a szárazfölddel.

Azaz a válságban nem Tajvan lerohanása a Peking által preferált forgatókönyv. Éppen ellenkezőleg: ez az utolsó, amire a Hszi-kormány rászánná magát. Egy tengeri blokád ugyanis elegendő a sziget gazdaságának leállításához, a megadás kikényszerítéséhez. Ebből kiindulva a szerzők, Uwe Parpart és David P. Goldman meglátása szerint

az augusztus 5-én kezdődött hadgyakorlat nem pusztán katonai erődemonstráció, hanem a rögvalóság, nevezetesen a sziget blokádja, amelyet Kína tetszés szerint meghosszabbíthat.

Peking számára ez a legkézenfekvőbb forgatókönyv, amit a tajvani gazdasági minisztérium jelentése is alátámaszt. E szerint a sziget csupán tizenegy napra elegendő földgázzal és 146 napra elegendő olajjal rendelkezik, így a blokád nyilvánvalóan rövid időn belül megtöri Tajvant, miközben nyitva hagyja az invázió lehetőségét is: ha Kína mégiscsak megszállná a szigetet, nagyjából úgy tenné, ahogyan azt kombinált hadgyakorlatain a kínai néphadsereg most bemutatja a világnak.

Az előzetes figyelmeztetések megismétlésétől kezdve a hadgyakorlatok hivatalos bejelentéséig és a konkrét műveletekig Peking azt üzeni, hogy nemcsak harckészen áll, de minden lehetőséggel és kockázattal számolt egy katonai konfliktus esetén.

Erre utalnak a Tajvan irányában elvégzett korábbi és a jelenlegi rakétakísérletek közötti különbségek is. Az 1995-1996-os feszült helyzetben végzett műveletek során a robbanófejekkel Tajvan északi és déli, a Tajpej és Kaohsziung melletti vizeit célozták meg, így demonstrálva a kínai rakétablokád taktikát, ám mostanáig egyetlen rakétát sem lőttek át a sziget felett. A Tajvant átívelő rakétázással azonban most tovább mentek a kínaiak. Így demonstrálják, hogy egy esetleges katonai konfliktusban miként akadályoznák meg az ellenséges hajók és repülőgépek belépését az Egyesült Államokból vagy Japánból Tajvanra – mutatnak rá a szerzők tajpeji katonai szakértőkre hivatkozva.

A tajvani haditengerészet hajói a tajvani Csilung kikötõjében 2022. augusztus 5-én. A Tajvant magáénak tekintõ Kína szuverenitása megsértésének tekinti Nancy Pelosi amerikai képviselõházi elnök augusztus 3-i tajvani látogatását, és válaszul több hadgyakorlatot kezdett a sziget körül, amelyek egy része benyúlik a tajvani vizekre is. MTI/EPA/Ritchie B. Tongo

Egy Kína – Két Kína 

Pelosi egy alapvetően megváltozott regionális stratégiai helyzetet hagyott maga után – hívják fel a figyelmet az AT szerzői. Bár tajvani látogatása után a házelnök találkozott Kisida Fumio japán miniszterelnökkel, Dél-Koreában már hűvösebb fogadtatásban részesült, hiszen a kormány magas rangú képviselőivel nem sikerült nyélbe ütni találkozót. Mindez arra utal, hogy a Kínával szomszédos Dél-Koreában tisztában vannak a gesztus lehetséges következményeivel, illetve Peking aggályaival.

Az elemzők emlékeztetnek arra is, hogy az Egyesült Államok diplomáciai kapcsolatát Kínával az 1972-es sanghaji kommüniké alapozta meg, amelyben

• Kína a maga részéről leszögezte, hogy Tajvan Kína tartománya, felszabadítása Kína belügye, és ki kell vonni onnan az amerikai haderő egységeit. Megerősítették, hogy Kína szembeszáll minden olyan kísérlettel – beleértve Tajvan függetlenségi törekvéseit is – , ami a „két Kína” létrehozására irányulna.
• Az amerikai álláspont ugyanakkor diplomáciai mestermunka – ám Kína győzelmét jelenti. Eszerint „az  USA tudomásul veszi, hogy a Tajvani-szoros két oldalán élő valamennyi kínai azt vallja, hogy csak egyetlen Kína létezik, és hogy Tajvan Kína része.” (Ezt a kijelentést az tette lehetővé, hogy a Tajvant 1949 óta kormányzó Kuomintang-rendszer abban az időben híve volt a fikciónak, hogy egész Kínát képviseli, és fenntartotta igényét a kontinentális Kína visszaszerzésére is.) Az amerikai fél reményét fejezte ki, hogy a kínaiak maguk fogják a tajvani kérdést békésen rendezni és kijelentette:  minden amerikai fegyveres erőt és katonai eszközt kivon Tajvanról.

Bident nem csókolta homlokon Kissinger

A lap emlékeztet arra, hogy idén van a sanghaji kommüniké aláírásának, illetve Richard Nixon kínai látogatásának 50. évfordulója. Ezzel kapcsolatban felidézik a Nobel-békedíjas diplomata, az akkori nemzetbiztonsági főtanácsadó Henry Kissinger szerepét is, aki 1971-ben különmegbízottként megágyazott a sanghaji kommüniké létrejöttének, azaz az amerikai-kínai kapcsolatok beindításának és a tajvani helyzettel kapcsolatos status quónak. Azonban

„augusztus 2-án 22:43-kor, abban a pillanatban, amikor Pelosi leszállt a tajpeji Songshan repülőtéren, a tajvani status quót az Egyesült Államok és a tajvani hatóságok egyoldalúan felrúgták, és az már soha nem fog visszatérni a korábbi állapothoz”

– idéznek a szerzők egy az Observerben megjelent stratégiai szakértői véleményt. Hozzáfűzik: Kissingert, a kínai-amerikai kapcsolatok jégtörőjét Nixon óta minden amerikai elnök meghívta a Fehér Házba, hogy megvitassák a legendás diplomata aktuális nézeteit Kína-ügyben. Az egyetlen kivétel a jelenlegi amerikai elnök: Joe Biden.

Az Asia Timesnak Nixon 1972-es kínai küldöttségének egyik tagja a napokban azt nyilatkozta, hogy a Pelosi-vizit „egyértelműen sérti a sanghaji kommüniké szellemiségét”, ami az amerikai képviselőház elnökének alkotmányos státuszából ered. Az 1947-es elnöki utódlási törvény értelmében ugyanis a házelnök után közvetlenül az Egyesült Államok alelnöke következik a rangsorban, azaz ő az ország harmadik legmagasabb rangú politikusa. Ebből fakadóan „egy tajvani elnöki vagy alelnöki látogatás már egyértelműen átlépné a vörös vonalat, de a házelnök látogatása is megrezegteti azt” – fogalmaznak a szerzők.

Megjegyzik, Biden nemzetbiztonsági tanácsa, sőt a Biden-adminisztráció sem javasolta, hogy Pelosi megjelenjen Tajvanon. „Világossá tették Pelosinak, a kínai emberi jogok régi szószólójának, hogy miért nem kellene most Tajvanra mennie” – írta a New York Times a vitatott látogatás napján. Ennek ellenére az elnök személyesen nem tanácsolta el az úttól Pelosit , nyilvánvalóan attól tartva, hogy a republikánusok puhának titulálják, ami nem tenne jót amúgy is aláhulló népszerűségének a novemberi félidős választások előtt.

„Politikai diszfunkciónk mércéje, hogy egy demokrata párti elnök nem tántoríthat el egy demokrata párti házelnököt attól, hogy olyan diplomáciai manőverbe kezdjen, amelyet teljes nemzetbiztonsági csapata – beleértve a CIA igazgatóját is – enyhén szólva nem tartott bölcs ötletnek”

– magyarázzák az elemzők.

 A végső érv: a fegyverek szava

Summázatuk szerint téves az a meglátás, amely szerint Peking az ukrajnai orosz agresszióhoz hasonlóan kívánja megoldani a tajvani konfliktust. Kínának ugyanis nem kell túlterjeszkednie földrajzi, demográfiai, katonai vagy pénzügyi szempontból ahhoz, hogy az egyesülést megvalósítsa. A legerősebb fegyvere a gazdasági fejlődés természetes folyamata Kelet-Ázsiában (és globálisan is), az idő pedig Kína oldalán áll. A katonai erő az ultima, nem a prima ratio. Az ellenséget harc nélkül leigázni a legfőbb stratégia.

Az események máris arra késztetnek számos külföldi vállalatot, hogy átgondolják tajvani kötelezettségvállalásaikat. Ezt némi gondolkodási szünet és tárgyalási ajánlatok követik majd. Megszorítás és lazítás, azzal az üzenettel, hogy a  nagyszabású hadgyakorlat bármikor élessé válhat. Valójában a tényleges blokád az igazi fegyver.

Washington talán még nem látja, vagy nem akarja beismerni, de már javában zajlik a hatalomátvétel

– írja az Asia Times.