RETRO RÁDIÓ

Bioklíma hőség ellen: gyors segítség, ha már teljesen ki vagy tikkadva este

Létrehozva2024. 07. 15. 21:00

Az előrejelzések szerint még sokáig velünk marad ez a pokoli forróság, pedig az ember máris kimerültnek érzi magát. Ha szeretnéd egy kicsit elviselhetőbbé tenni az éjszakákat, akkor érdemes kipróbálnod ez a módszert, hatásos!

Teljesen ki tudja készíteni az embert ez a pokoli hőség, még akkor is, ha napközben klímás helyiségben tud tartózkodni, hiszen ügyes-bajos dolgokat intézni, munkába járni a negyven fokos forróságban kell. Egy idő után a szervezet kimerül, ráadásul most már az éjszakák se hoznak jelentős enyhülést, így sokszor még éjjel is 30-35 fok van a szobában. Úgy pedig nem lehet pihentetően aludni, nem ritka, hogy ilyenkor alvászavarok jelentkeznek, másnap pedig a kialvatlanság csak ront a hőség miatti tüneteken. Ha hasonló cipőben jársz, és nincs klíma lakásodban, akkor próbálj meg egy lepedőből bioklímát készíteni, hogy legalább éjszaka tudj pihenni.

Tired,Woman,Sitting,In,Bed,At,Night,With,Open,Window,
 Sokan nem tudnak aludni a pokoli forróságban. / Fotó: Stokkete / Shutterstock

Természetesen hűti a szobát

A lepedőt vizezd be, rázd ki egy kicsit, majd akaszd fel az éjszakára nyitva hagyott ablak elé. A légáramlat folyamatosan a szoba felé viszi a hűvös, párás levegőt, így a hőérzeted is jobb lesz, és a szoba is gyorsan lehűl; így pedig legalább aludni fogsz tudni.

Miért nem működik nappal?

Mivel légáramlás kell hozzá, és nappal nem ajánlott az ablakot nyitva tartani, ezért érdemes inkább éjszaka bevetni a lepedős módszert. Ám ha van egy jó nagy ventilátorod, és elé tudod lógatni a vizes lepedőt, akkor nappal is ki lehet próbálni a módszert; de arra figyelj, hogy a hideg légáramlat ne közvetlenül a testedre menjen, mert így könnyen meg lehet fázni!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.