tóth gabi
A mostani helyzetben a legtöbbünk komoly feszültséget él át, ami az éjszakáit is befolyásolja. Pedig a kutatók szerint az alvászavar az immunrendszert is károsítja, így érdemes lenne gondoskodni a pihentető alvásról. De mit tehetsz, hogy ne forgolódj álmatlanul?
A fertőzések elleni védekezésünk első vonala a bőr, amely meggátolja a kórokozók bejutását a szervezetbe. Ám a bőrön megtapadhatnak és tovább élhetnek a kórokozók, és eljuthatnak más, védtelenebb testtájakra, például a szembe, az orrba vagy a szájba. Ezért nem ajánlatos mostanában az arcunkat piszkálni.
Ha mégis bejutnak, akkor a légutak csillószőrei igyekeznek kitessékelni őket, majd működésbe lépnek az immunrendszer sejtjei, például a B-limfociták és a fehérvérsejtek.
De vajon hogyan függ össze ez a védekező rendszer és az alvás? Ennek megértéséhez először is ismerni kell a szervezet biológiai óráját. A szerveink ugyanis egy 24 órás ritmus, az úgynevezett cirkadián ritmus szerint működnek. Ha ez a ritmus felborul, a működésük sem lesz ideális. A bőr például este vagy fáradtan nem tudja megfelelően ellátni elsődleges védő funkcióját, mivel kiszárad, rosszabb lesz a vérellátása. Érdekes egyébként, hogy míg este a bőr már kevésbé tud védekezni, éjszakánként megnő a vérellátása, pont azért, hogy az immunsejtek kiebrudalják a sérüléseken keresztül a szervezetbe került kórokozókat.
A vizsgálatok tehát arra utalnak, hogy a nap folyamán, amikor aktívak vagyunk, és nagyobb valószínűséggel találkozunk kórokozókkal, az immunrendszer is erőteljesebben működik. Egy 2016-os vizsgálat szerint például a reggel beadott védőoltásokra a szervezet erősebb antitest-válasszal reagál, így ezek az oltások erősebb védelmet nyújtanak.
Ráadásul az sem jó, ha a védekező rendszer túl agresszívvá válik, mert így autoimmun betegségek alakulhatnak ki. Vagyis fenn kell tartani a védekező rendszerünk működésének egyensúlyát. Ez pedig akkor marad fenn, ha a cirkadián ritmus egyensúlyára is ügyelünk.
Az már régóta ismert, hogy az alvás-ébrenlét ritmusának felborulása fizikailag és mentálisan is károsítja a szervezetet. Ha nem alszunk eleget, vagy nem alvással töltjük az éjszakát, a megszakított alvás miatt az immunrendszer is gyengébben működik. Egyes vizsgálatok szerint azoknál, akik nem alszanak eleget, még a védőoltások is kevésbé hatásosak. Ez pedig azt jelenti, hogy kialvatlanul sajnos nagyobb esély van arra, hogy elkapjuk a vírusfertőzést, vagy a szervezetünkben ott rejtező, nem aktív vírusok, például a herpesz belobbanjanak. Mindez pedig azt is jelenti, hogy az egészségügyi dolgozók számára az éjszakai műszakban, vagy fáradtan különösen fontos a megfelelő védelem.