Létrehozva: 2020.04.14.

Kiderült, mit gondol a WHO a BCG-oltás és a koronavírus kapcsolatáról

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint nincs bizonyíték arra, hogy a tuberkulózis ellen gyermekkorban beadott védőoltás (BCG) megvédené az embereket a Covid-19 nevű vírussal szemben – olvasható kedden a szakosított ENSZ-szervezet honlapján.

Emberekkel és állatokkal végzett kísérletek egyaránt bizonyítják, hogy a BCG-vakcinának a célzott betegségen kívül hatása van az immunrendszerre, de ezeket nem írták körül alaposan, és a klinikai jelentőségük sem ismert – áll a közleményben

A WHO brit, francia és kínai kutatások alapján április 11-én frissítette a Covid-19-cel, a koronavírussal, a SARS-CoV-2-vel és a BCG-vel kapcsolatos tudományos adatbázisait és a klinikai kísérletekkel kapcsolatos adattárait.

Eközben három olyan dokumentumot találtak, amelyeknek a szerzői összehasonlították a Covid-19 lefolyását az olyan országokban, ahol rutinjelleggel alkalmazzák a BCG-oltást az olyan országokéval, ahol nem alkalmazzák. Ennek során tapasztalták, hogy azokból az országokból, ahol a csecsemők megkapják a BCG-vakcinát, kevesebb igazolt fertőzöttet jelentettek. Ezek a kutatások azonban jelentős eltéréseket mutatnak az ország népesedési jellemzői, az elvégzett koronavírustesztek aránya és a járványnak az adott országban érvényes szakasza miatt.

Fotó: Profimedia

Jelenleg két olyan klinikai kutatás is folyamatban van a BCG-oltás hatásairól, amelyekben olyan egészségügyi dolgozók kapták meg a vakcinát, akik közvetlenül részt vesznek a Covid-19 betegségben szenvedők ápolásában.

Bizonyíték hiányában a WHO nem javasolja a BCG-oltást a Covid-19 elleni védekezésül, de továbbra is ajánlja a vakcinát csecsemők beoltására azokban az országokban, amelyekben magas a kockázata a gümőkóros megbetegedésnek.

Fotó: Profimedia

 

A WHO európai irodája ugyanakkor kedden cáfolta azt a félelemre és hamis információkra épülő mítoszt, hogy a magas alkoholtartalmú italok védelmet jelentenének a Covid-19 betegség ellen. A szervezet szerint ehelyett a minimumra kellene korlátozni az alkoholfogyasztást és az alkoholhoz való hozzáférést a járvány idején, mert az alkoholfogyasztás és a dohányzás általában károsítja az egészséget és növeli a vírus kockázatát. Sok Covid-19-ben szenvedő betegnek vannak alkoholproblémái.

A WHO adatai szerint az alkoholfogyasztás miatt évente 2 millión halnak meg világszerte, ebből mintegy 1 millióan Európában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Soha többé ne igyál vizet lefekvés előtt! Most derült ki, mit okoz

MEDICINA

Elárulta a hosszú élet titkát a 97 éves fitnesznagyi

MEDICINA

Indul a pitypangszezon! Nem is gondolnád, mi mindenre gyógyír

MEDICINA

A legszörnyűbb hang: ezt hallatja mindenki a halála előtt

MEDICINA

Rózsaszín lett a vizelete, más tünetet nem tapasztalt a rákbeteg férfi

MEDICINA

Így moss minden reggel arcot, sokáig ránctalan marad

MEDICINA

Íme egy olcsó fűszer, amiből jó, ha tavasszal többet eszel