
Az új találmány segítségével mamának és babának nem kell külön feküdnie a születést követõ néhány napban, mindketten kényelmesen tölthetik a kórházban az ismerkedés idõszakát.
Ma már egyre több kórházban felismerték az úgynevezett "Aranyóra" jelentőségét, vagyis azt az időszakot, ami a születés után közvetlenül lepereg. Az elnevezésből is kitűnik, mennyire fontos időszak ez a babának, és persze az anyának, sőt az apának egyaránt.
![]()
Hogy miért? Mert sok minden ebben a pár órában, és a következő néhány napban dől el, alapozódik meg, indul a maga útjára. Szerencsére ma már a legtöbb szülészeten elismerték ennek a fontosságát, így az anyukák szülés után megkapják a babát, hogy ismerkedhessenek egymással, sőt a kórházban töltött napokat együtt is tölthetik a gyermekükkel.
Hollandia egyik kórházában pedig megoldották azt a problémát is, hogy a mamák a születés után rögtön egy ágyban is feküdhessenek a gyermekükkel. Kifejlesztettek egy új kiságyat, mely a nagy kórházi fekhelyre kapcsolható. Így az újdonsült anyuka, minden erőfeszítés nélkül, bármikor hozzáférhet kényelmesen a gyerekéhez.
![]()
Mindez azoknak az nőknek is nagyon hasznos találmány, akik császármetszéssel szültek és az első néhány napban a varratok miatt nehezen mozognak. A kiságy segítségével így nekik is sokkal könnyebb a kötödés kialakítása és a szoptatás megkezdése.







