Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2018.02.17.

Elszállították az autód? Innen tudhatod meg

Eddig ha nem volt ott az autónk, ahol hagytuk, csak reménykedhettünk benne, hogy elszállították, és nem ellopták. Többet nem kell találgatnunk és kétségbeesetten telefonálgatnunk!

A KRESZ megállásra, várakozásra és táblával jelzett behajtási tilalomra vonatkozó szabályait megsértő autósok napi rendszerességgel okoznak fennakadásokat, ezért ezeket az autókat a lehető legrövidebb időn belül elszállítják.

Az is előfordul, hogy ismeretlen helyen véletlenül állunk rossz helyre, és emiatt szállítják el az autónkat.

Ilyen esetekben eddig telefonálgathattunk a területileg illetékes közterület felügyelethez, a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóságára, vagy a rendőrségre, hogy kiderítsük, hol lehet a kocsink.

Mostantól egyszerűbb lesz a helyzet!

Egy új kormányrendelet értelmében január elsejétől azonnal - de legkésőbb 48 órán belül - értesíteni kell az üzembentartót arról, hogy hol az autója, és arról is, hogy ha nem megy érte, elárverezik.

Vége a találgatásoknak!

A vitás kérdéseknek elébe menve a határozat arról is rendelkezik, hogy az elszállítás előtt egy jegyzőkönyvet kell felvenni, ami gyakorlatilag mindenre kitér.

A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell többek között:

  • az elszállítás okát;
  • az elszállítás költségét;
  • az autó elszállítás előtti helyét, rendszámát, típusát, színét;
  • az autón látható sérüléseket, különleges felszereléseit;
  • a tárolóhely címét és telefonszámát, ahova elszállítják az autót;
  • és ha a kocsi nyitva volt, akkor a benne lévő értékek listáját is.
  • A külföldi rendszámos autók sem ússzák meg!

    A külföldi rendszámos autókat is elszállítják, ha szabálytalanul parkolnak vagy várakoznak. Ebben az esetben is jegyzőkönyvet vesznek fel, ami a jármű államjelzését is tartalmazni fogja. Végül pedig felveszik a kapcsolatot annak az államnak a hatóságával, ahol a járművet forgalomba helyezték, hogy kiderítsék, ki az üzembentartó.

    origo.hu

    Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

    origo.hu

    Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

    borsonline.hu

    Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

    magyarnemzet.hu

    Anyagilag jobban jár, ha veszít a Real Madrid ellen a Dortmund

    life.hu

    Megnősült Jon Bon Jovi fia: az esküvőt Las Vegasban tartották

    mandiner.hu

    „Micsoda képmutatás", „Németország elviselhetetlen" – a németek harcba szálltak Magyarországért

    origo.hu

    Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

    astronet.hu

    Hétvégi horoszkóp 2024. május 11-12.: Most kell lassítani

    ripost.hu

    Elolvadunk, így hintázik Dér Heni kislánya: „Rohan az idő”

    videa.hu

    Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

    life.hu

    Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

    ripost.hu

    „Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    MANI

    Egyre olcsóbbak a hitelek - mit és hol érdemes felvenni? Megmutatjuk!

    MANI

    Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

    MANI

    Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

    MANI

    Erre figyelj nyaralás előtt és alatt: nem csak az akciókkal lehet pénzt spórolni!

    MANI

    Felejtsd el a csekket! Így fizetheted be otthonról a számlákat!

    MANI

    Még a hőség előtt jó, ha tudjuk - itt találhatók közkutak az országban!

    MANI

    Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

    MANI

    1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal