Döbbenetes Borbála-napi tilalmak - most kezdődik a misztikus férjjóslás

A régiek féltek ha felvirradt a Borbála-nap, a varródoboz közelébe sem mertek menni. A magyar vidéken ugyanis úgy tartották: december 4-én tilos fonni, mert a fonál akár a marhák lábára is tekeredhet, annak pedig csúnya következményei is lehetnek, de a marhalábak mellett a tyúkok feneke sem volt biztonságban Borbála-napon.

Borbála-nap és Szent Borbála

Szent Borbála 3. század végén született és 306 körül halt meg Nikomédiában. A bányászok, kohászok, tüzérek, építészek, tűzszerészek, ágyú- és harangöntők védőszentje, keresztény vértanú, a tizennégy segítőszent egyike. Apja pogány volt és hogy megóvja lányát, egy toronyban nevelte őt. Mégsem tudta teljesen elzárni a világtól, Borbála titokban kereszténnyé lett. Amikor valaki apján keresztül megkérte a kezét, Borbála visszautasította. Apja később saját kezűleg fejezte le a fiatal lányt. Szent Borbála napjához kapcsolódó népi hiedelmek leginkább a boszorkányoktól és rontásoktól való védekezéshez, valamint a termékenység varázsláshoz kötődnek, emellett számos tilalmat is magukban foglalnak. Borbála napján sok mindent nem volt szabad csinálni, ami a ház sorsára, a jószágok termékenységére és az emberek szerencséjére is rossz hatással lehetett. 

A Borbála-nap hiedelmei legalább annyira színesek, mint a Luca-napiak – csak éppen kevesebb helyen terjedtek el, mégis elég volt ahhoz, hogy az asszonyok remegve csukják be a rokka ajtaját. A Mura-vidéken például azt mesélték, hogy ha valaki Borbála-napkor rokkához nyúl, akkor a szent bedobja az ablakon az orsót, és úgy összekócolná a fonalat, hogy az a marhák lábára tekeredve lesántítaná a jószágokat. Nem csoda, hogy ezen a napon még a szekrényben is félve nyílt a fiók. Mivel varrni tilos volt, az asszonyok olyan munkákat választottak, ahol szétszedni kell, nem összevarrni. Például tollat fosztottak, vagy babot fejtettek. 

És ha ez nem lenne elég: varrni sem volt szabad, mert a néphit szerint az asszonyok akaratlanul is bevarrnák a tyúkok fenekét. Márpedig, akkor tojás sem lett volna, az pedig a legnagyobb veszteségek egyike volt a régi paraszti életben. A fiúk ilyenkor sem unatkoztak: Borbála-napkor is jártak kotyolni vagyis mondókákat és jókívánságokat mondtak a gazdaság jószágaira, a jó tojáshozamra, cserébe ajándékokat és süteményt kaptak. A mondóka végén pedig leguggoltak, és harsány jókívánsággal zárták a műsort:

„Így ülje meg a kentek kotlósa a tojást!”

Bara, Bara kity-kotty,

Gelegunya kettő,

Három,

A pálinkát várom.

Ha nem adnak pálinkát,

Letöröm a gerendát.

Adjon az uristen

Ennek a gazdának,

Két szép tehenet,

Tehén mellé szekeret,

Szekér mellé jármot,

Járom mellé vasszeget.

Adjon az uristen két szép malacot!

Egyik ólból kifusson,

Másik ólba befusson.

(Eperjessy E. gy. 1959)

Söpörni sem szabad, mert elsöpörnék a szerencsét. Akárcsak az egész téli ünnepkörben, Borbála-napkor sem hoz szerencsét a házra a női látogató, ha mégis odatévedne, seprűvel verik ki. A boszorkányok rontása miatt tilos ezen a napon ruhadarabot kint hagyni. Az ajándékozás, kölcsönzés is elvinné a szerencsét a háztól. Ugyancsak e napon is szoktak gyümölcságat vízbe tenni, hogy karácsonyra kizöldülve a leány férjhezmenetelére jósoljon.

• Borbála-napkor egy női látogató szerencsét hozhatott a házra. Ezt a hiedelmet sok helyen megfordították, és a nőket seprűvel zavarták el, mert elvitték a ház szerencséjét.
• A ház sarkáról lekapart vakolatot a jószágok elé vetették, hogy megőrizzék az állatok egészségét és termékenységét.
• Nem szabadott kölcsönadni vagy elvinni semmit a háztól, mert az a szerencsét is elvitte volna.
• A tüzet csak férfiak rakhatták, a nők által gyújtott tűz szerencsétlenséget hozhatott volna.