INSIDER
„Régóta néztük egymást”–Icára lebénulva is rátalált a szerelem a Baba utcában
Ica élete példa arra, hogy a nehézségek ellenére is lehet teljes életet élni. A gyermekbénulás árnyékában felnőve Ica mosollyal, akaraterővel és szeretettel töltötte mindennapjait, és soha nem adta fel a boldogságot.
Az 1950-es években a gyermekbénulás nemcsak betegség volt, hanem életre szóló ítélet is lehetett. A vírus ritkább esetben megtámadta a központi idegrendszert, bénulást okozott, sőt a légzőizmokat is lebéníthatta. Akik nem tudtak önállóan lélegezni, azok számára a vastüdő jelentette az életet: a hatalmas, fémhenger alakú szerkezet negatív nyomással mozgatta a mellkast, így biztosítva a levegőt. A Baba utcai ház falai között ilyen gépek zúgása mellett teltek a mindennapok.
“Egy belevaló, mosolygós teremtés volt” - Ica a gyermekbénulás árnyékában is ragyogott
Ica is így kezdte, eleinte vastüdőre szorult. Később lekerült róla, állapota javult, de egy életre megbénult: csak a kezeit tudta viszonylagosan használni. Kezdetben a vastüdő segítette, később kanüllel élt, élete végén pedig gégemetszés után újra lélegeztetőgépre szorult. Mégis, minden nap tett magáért. Gyönyörű megjelenése miatt a Baba utca hercegnője lett. Mozgása korlátozott volt, mégis mindig kifestette magát, csinosan öltözött. Nő akart lenni – minden körülmények között.
Ica egy nagyon karakán nő volt. Én 1989-ben kerültem az intézetbe, ekkor találkoztam vele először. Már nem volt semmilyen géphez kötve, és a kezeit tudta csak használni, amivel ügyesen kézműveskedett. Készítette a csatokat, sálakat, festményeket. Mindig elvárta az ápolóktól, hogy szépen öltöztessük fel. Jó megjelenésű, erős akaratú nő volt, mindig rendben tartotta magát, még ha a korház falai között voltunk akkor is azt kérte öltöztessük fel rendben, kisminkelte magát
– emlékezett vissza Lutas Éva, a Baba utcai ház egykori főnővére.
Ica és férje, Dávid egy véletlen találkozás során találkoztak először: Dávid munka után arra járt, és látta, hogy Ica segítségre szorul.
Már régóta néztük egymást, de egy nap történt a fordulópont. Munka után a kocsmából mentem hazafelé, leszálltam a buszról, és ott volt Ica. Kerekesszékben ment valahova, de láttam, hogy segítségre van szüksége. A kanul cserében, persze akkor ott tudtam meg, hogy mi az. Megkérdeztem, segítsek-e, és igent mondott. Aztán mindig mentem hozzá. Az egész nő egy belevaló, mosolygós teremtés volt, én rögtön beleszerettem
– mesélte Dávid.
A segítségből beszélgetés lett, a beszélgetésből szerelem. Ica 37 éves volt, amikor férjhez ment.
Ezután gyakran jártam a Baba utcába, végül kiköltöztettem őt onnan. Feleségül vettem, és Csepelen éltünk együtt, valóban nagyon boldogan. Ha még élne, az lenne a legjobb. Borzasztóan hiányzik
- zárta gondolatait Dávid, aki pár éve sajnos elvesztette feleségét.
Ha valakik boldogok voltak, azok Dávid és Ica. Sokat mentem hozzájuk Csepelre Icának segíteni. Dávid napi 24 órában segített Icának. Ő tette tisztába, figyelt a légzésére, nehogy leálljon. Ica volt a második felesége, de valódi szeretetben éltek
- teszi hozzá Éva.
Ica alkotott is: gyöngyöket fűzött, fülbevalókat és hajcsatokat készített, közösségi rendezvényekre jártak, még a Hilton Szállóba is eljutottak a Szájjal és Lábbal Festő Művészek eseményére. Lábbal motort is vezetett. Mindig mosolygott.
Ma már kevesen élnek, csak azok, akik valaha ott dolgoztunk. De egy biztos: ezek az emlékek, a baráti kötelékek és a szerelmek örökre megmaradnak. És persze Ica emléke is – jó, hogy el tudjuk mesélni, milyen csodálatos teremtés volt. Egyidősek lehettünk, együtt öregedtünk meg. Bár én ápoltam őt, jó barátok lettünk, és végül örülök, hogy találkoztunk ebben az életben
– zárta gondolatait Lutas Éva, a Baba utcai ház egykori főnővére.
Ripost hírek
