
„Álltunk, és néztünk ki a fejünkből” - Horkolásból rémálom lett, az 5 éves Dominik halálos kórral küzd
Életvidám kisgyerek volt Csíki Dominik, aki mindig a család izgő-mozgó tagja volt, mígnem 2025 nyarán teljesen megváltozott. Az 5 éves kisfiú halálos daganattal küzd. Szülei komoly döntésre jutottak, mert nincs más választásuk: Dominik kezelései miatt segítségre van szükségük, nehéz helyzetben vannak!
Minden nap elmondanak egy imát Csíki Dominik szülei, hogy mihamarabb meggyógyuljon. A gyermek élete tavaly nyár óta új irányt vett – az életéért kell küzdenie. A mindössze 6 éves gyermeket daganat támadta meg, de ő hősként küzd, hogy legyőzze a halált. Szülei a Riposton keresztül kérnek segítséget, hogy újabb kezelésekre tudják vinni legkisebb kisfiukat.

Milyen daganattal küzd Dominik?
Ha kell, akkor naponta ingázik Rétközberencsről Debrecenbe 90 kilométert egy család, csakhogy a kisfiuk meggyógyuljon. Dominik élete 2025 június 16-án teljesen megváltozott, amikor szokatlanul kezdett viselkedni.
„Láttuk, hogy valami nincs rendben. Domikánk egyik este elkezdett horkolni, ami nem volt rá jellemző. Átmentünk a kezelőorvosához, aki arcüreggyulladásra gyanakodott, két hétig antibiotikummal kezeltük, mégsem javult az állapota” – idézte fel a szörnyű kezdeteket Csíki Károly, Dominik apukája a Ripostnak.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei szülök fiukkal kétségbeesve járták a kórházakat. Először a Kisvárdai Kórházban hoztak az orvosok pontosabb diagnózist: a kisfiú manduláján tályogot találtak. Azonnal kellett cselekedni: Dominiket mentővel szállították át a Nyíregyházi Kórházba. A szülők szíve összeszorult, mégsem tehettek semmit, a fiút azonnal meg kellett operálni, hogy a tályogot eltávolítsák! A műtét közben vált valóra a legrosszabb rémálmuk – a tályognál veszedelmesebb kór támadta meg a kisfiút.
Vizsgálatok sorát végezték el Dominiken, mígnem késő este Károlyékhoz a doktornő odalépett és szörnyű dolgot volt kénytelen közölni: egy olyan ritka, rosszindulatú daganattal küzd, amely jellemzően a fiataloknál és a kisgyerekeknél alakul ki. Az 5 éves fiúnak a torkában rabdomioszarkóma nőtt ki! Ahogy a neve, úgy a rabdomioszarkóma tünetei is szörnyűek:
- elsősorban a vázizomszövetekből fejlődik ki,
- csomó, duzzanat formájában ostromolja az emberi szervezetet,
- hihetetlenül gyorsan nő
- és óriási fájdalommal járhat.
Amikor ezt a szülők megtudták, összeomlottak.
Nem lehet szavakba önteni, mennyire fájt ez nekünk. Lelkileg padlóra kerültünk. Nem tudtuk elhinni, hogy mi történt. Álltunk, és néztünk ki a fejünkből. Felfoghatatlan volt számunkra, hogy a horkolással vittük őt orvoshoz és daganatot állapítottak meg
– vallotta be elkeseredetten az apa.

Öröm az ürömben, hogy szerencsére a kis Dominiknek a gyengébb lefolyású tumor alakult ki, amit könnyebben tudnak kezelni. A gyermekre ezután várt a legrosszabb időszak: a Debreceni Kórházba került, ahol kemoterápiás kezelésekkel kapott és a saját erejéből kellett megküzdenie a rákkal.
Először a kemót nagyon nehezen viselte, fizikailag leépült, a haja is kihullott
– részletezte Károly.
„Reménykedünk és imádkozunk”
A gyermek a halál tornácáról keresi a kiutat és ugyan már valamennyire jobban van, de a tumor még dolgozik benne. Emiatt egy olyan kezelésre vitték idén január 12-én a szülei Bécsújhelyre, ahol 1,5 hónapon, 43 napon át protonsugár-kezelést kapott, ami az egyetlen esély arra, hogy a rák teljesen eltűnjön a szervezetéből.
Nagyjából három hónap, május felé derül ki, hogy sikeres volt-e a kezelés. Addig reménykedünk és imádkozunk, hogy ebből a fiunk kikerüljön. Még legalább két kemoterápiás kezelés vár Dominikre, azt is ki kell bírnia
– vallotta be az édesapa.

A család mindent elkövet, hogy kisfiukat megmentsék, ami sajnos a pénzüket felemészti. Komoly döntésre jutottak, a kisfiú kezelései miatt ugyanis nehéz anyagi helyzetbe sodródtak. A Remény A Leukémiás Gyermekekért Alapítványon keresztül kérnek segítséget.
„A kemoterápia legalább még 2 hónapig fog tartani. Rengeteg hitelt vettünk fel, hogy a protonterápiás kezelésre el tudjuk őt vinni, kaptunk alapítványoktól támogatást, de így is nehéz nekünk. Én vagyok a gyerekkel a terápiák alatt, a munkahelyemet elvesztettem, a párom közmunkán dolgozik, Dominikkel együtt hat kiskorú gyermeket nevelünk. Anyagilag nagyon nehéz, kérem segítsenek!” – zárta szavait Csíki Károly.
Ha támogatni szeretnéd Csíki Dominiket és családját, akkor ezen a LINKEN keresztül megteheted.
A 2 éves angyalarcú Horváth Hannát agydaganattal műtötték, az ő és a családja is segítségre szorulnak. Hannáék megrázó történetét a Bors videójából megismerheted:






