RETRO RÁDIÓ

Bronzérmes lett a magyar csapat a gasztronómiai világdöntőn

Piréz
Szerző
Piréz
Létrehozva2023. 01. 23. 21:31

Ez az eddigi legjobb szereplésünk a Bocuse d'Oron.

Bronzérmes lett a magyar csapat a világ legrangosabb szakácsversenyén, amelyen ez volt hazánk eddigi legjobb eredménye. A világdöntőt idén Dánia nyerte, míg a második helyen Norvégia végzett, a magyar csapat viszont abszolút elégedett lehet a harmadik hellyel, hiszen 24 nemzet közül kerülhetett fel a dobogóra.

Fotó: Bocuse d'Or

A magyar csapat élén Dalnoki Bence, a két Michelin-csillaggal értékelt Stand Étterem séfje állt, akinek munkáját Nyikos Patrik segítette. Felkészítőjük Széll Tamás, míg a csapat vezetője Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke volt.

A Bocuse d'Or világdöntőjét kétévente rendezik meg a névadó Paul Bocuse séf szülővárosában. Hagyományosan két ételt kell elkészíteniük a csapatoknak: egy látványos tálat, amelyet először egyben, majd tányérra tálalva kell prezentálni, valamint egy eleve tányérra készült fogást. Kötelező alapanyag ezúttal az ördöghal, a fekete kagyló és a Szent Jakab-kagyló volt. Formabontónak számított, hogy a csapatoknak gyerekmenüt kellett készíteniük, három fogást 15 személyre. Ezek mindegyikében szerepelnie kellett a töknek, az előételnek vegánnak kellett lennie, a főételben pedig kötelezően helyet kellett kapnia a tojásnak.

Bronzémeseink sorra zsebelik be a gratulációkat. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő is az elsők között méltatta az eredményt, akárcsak Dömötör Csaba parlamenti államtitkár. Velük együtt szerkesztőségünk is gratulál a szép helyezéshez!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.