Létrehozva: 2020.09.19.

Koronavírus – Újabb negatív rekordok dőltek meg Franciaországban

Újabb negatív rekordot döntött Franciaországban szombaton az egy nap alatt regisztrált új koronavírus-fertőzöttek száma: 13 498 esetet jegyeztek fel, ezzel már több mint 442 ezer fertőzöttet tartanak számon.

Május végén, két héttel a zárlat feloldása után még csak 272 volt az új koronavírusos esetek egy hétre számított napi átlaga, ezzel szemben jelenleg ez az érték 9700 fölött van.

Járványügyi szakértők szerint a számok két okból emelkedtek ilyen drasztikusan: maga a vírus is gyorsabban terjed, illetve jelenleg hatszor annyi tesztet végeznek, miután a kormány ingyenessé tette a vizsgálatot.

Franciaországban eddig 31 274 ember halt bele a Covid-19 betegség szövődményeibe.

Dániában szintén csúcsot döntött az új esetek száma szombaton: 589 új fertőzöttet diagnosztizáltak az utóbbi 24 órában, ami február óta a legmagasabb emelkedésnek számít. Részben itt is a fokozott tesztelés következménye lehet a számok megugrása, de az utóbbi hetekben több gócpontot is észleltek elsősorban Koppenhágában.

Dániában nemrég új korlátozásokat vezettek be: a vendéglátóhelyek csak este 10-ig lehetnek nyitva, és valamennyi bárban szájmaszkot kell viselni. A rendezvények létszámát ismét 50 főben korlátozzák.

Fotó: Pixabay.com

A járvány kirobbanása óta nagyjából 22 ezer ember kapta el a koronavírust a hivatalos adatok szerint, és 635-en haltak meg a fertőzés okozta szövődmények miatt.

Törökországban meghaladta a 300 ezret a regisztrált fertőzöttek száma szombatra. Egy nap alatt 1538 új esetet jegyeztek fel, a járványhoz köthető halálesetek száma pedig 7445-re emelkedett.

Recep Tayyip Erdogan török államfő pénteken arról beszélt, hogy szigorúbb intézkedéseket kell hoznia a kormánynak a járvány megfékezése érdekében. Törökországban nemrég az orvosok tiltakoztak amiatt, hogy a hatóságok által közölt hivatalos adatok nem tükrözik a koronavírus terjedésének valódi mértékét.

 

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

life.hu

Met-gála 2024: ezek a sztárok alaposan mellényúltak, ők voltak a legrosszabbul öltözöttek

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Ártatlannak tűnhet, ezekkel növeled mégis a demencia kockázatát

MEDICINA

Lehull a lepel! Ezért működnek a mai napig anyáink gyógyító praktikái

MEDICINA

2 egyszerű arcápolási trükk, amitől sokkal gyorsabban eltűnnek a ráncaid

MEDICINA

Ez történik a testeddel, ha nem iszol elegendő vizet

MEDICINA

Nagyon élénk álmaid vannak mostanában? A szakértő megválaszolta, hogy miért

MEDICINA

Fantasztikus gyógyereje van a pitypang virágának, mutatjuk, hogyan készítsd el