Létrehozva: 2018.01.10.

Csinos pincérnőből lett terroristatoborzó

Sokkoló történet rázta meg a franciákat: egy 33 éves bretagne-i nõ az Iszlám Állam egyik leghatékonyabb katonájaként reménykedik abban, hogy hazája megbocsát neki eltévelyedéséért.

Emilie König egy night clubban dolgozott pincérnőként, míg Szíriában nem csatlakozott napjaink egyik legkegyetlenebb terrorszervezetéhez. A fiatal nő öt évet töltött a dzsihádisták közt, három gyereket szült muszlim férjének, és most a kurdok foglyaként várja az ítéletét – a nőt a múlt hónapban a csatatéren fogták el, miután nem volt hajlandó megadni magát.

 

Emilie-ben édesanyja elmondása szerint már gyerekkora óta fortyog az indulat: nem bírta feldolgozni, hogy rendőrként dolgozó édesapja elhagyta a családot, mikor ő még csak 2 éves volt. Az anya próbált békés életet biztosítani a lányának, de a fiatal élete 17 éves korában kisiklott.

A dühkitörésekkel küzdő Emilie ekkor önszántából áttért az iszlámra, kimaradt az iskolából, pincérnőként viszont rendszeresen zaklatták. Innentől kezdve Emilie bosszút akart állni Franciaországon a helyzetéért, hozzáment egy algériai férfihoz - aki rendszeresen bántalmazta -, és provokációból elkezdett nikábot hordani. Ruházata miatt sokan támadták, ezt videóra vette, hogy ezzel is igazolja: elnyomják.

Közösségi oldalakon és szórólapokon is terjesztette a legkonzervatívabb iszlamista dogmákat, ezek miatt még a mecsetből is kitiltották. Végül két gyerekét hátrahagyva Szíriába szökött, ahol újraházasodott, szült három gyereket, mielőtt férje egy légi csapásban életét vesztette, és egészen mostanáig terjesztette az Iszlám Állam propagandáját.

Most König abban reménykedik, hogy hazatérhet, és a francia igazságszolgáltatás előtt kell felelnie bűneiért. A francia kormány azonban elzárkózik ettől a lehetőségtől: ők azt akarják, hogy Szíriában ítéljék el a nőt.

"Haza akar jönni. Minden szavát sajnálja, és törleszteni akar Franciaországnak. A családja, barátai és a hazája megbocsátását kéri"

– mondta Emilie édesanyja.

Arra azonban, hogy a terrorista valaha is hazamehet, minimális az esély.

origo.hu

Ez a festői falucska volt egykor Nagy-Magyarország legészakibb települése

origo.hu

Fordulat jön a háborúban nem akárki miatt

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

hirtv.hu

Nem akárhogy riogatnak a németek a kínai elnök budapesti látogatása miatt + videó

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Súlyos hiba: egy vagyonnal rövidítette meg a pincér az idős asszonyt

KÜLFÖLD

Legyőzte a halálos rákot egy tinédzser: „Azt hiszik, csak az időseket érinti, de nem”

KÜLFÖLD

„Hat napja voltunk orvosnál” – Édesanyja karjaiban távozott a 15 hónapos Amelia

KÜLFÖLD

Az egész országot sokkolta: csoportos nemi erőszak áldozata lett egy 14 éves lány