Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2016.06.03.

Hátborzongató dolgokra kényszeríti a gyerekeket az Iszlám Állam!

Megdöbbentõ történeteket meséltek azok az édesanyák és gyerekek, akik meg tudtak szökni a terrorszervezet fogságából.

Szerző Brenner Balázs

Drámai történeteket meséltek a CNN-nek azok az egykori foglyok, akik kiszabadultak az Iszlám Állam fogságából. Egy fiatal lányt az édesapjától szakítottak el, majd egy dzsihadista harcos rabszolgája lett.

A katona rendszeresen megerőszakolt. Azzal is fenyegetett, hogy megöli a gyerekeimet

- emlékezett vissza a borzalmakra a fiatal lány, aki összesen öt hónapot töltött a terrorszervezet fogságában.

A 7 éves kislányát sem kímélte az Iszlám Állam, arra kényszerítette a gyereket, hogy késő estig bombákat készítsen. Mint mondta, nem egyedül kellett végeznie a veszélyes munkát, több kislánnyal együtt dolgozott egy titkos raktárban.

Cukrot, lőport és valami sárga színű anyagot kellett kimérnünk, majd miután felmelegítettük, csövekbe kellett önteni

- számolt be az amerikai hírportálnak a pokolgép részletes összeállításáról a fogságból kiszabadult kislány.

Egy évvel a szabadulás után az édesanya most egy menekülttáborban él a 8 éves kislányával. A CNN riporterének azt mondta, hogy még mindig vadászhatnak rájuk a terroristák, de most

már biztonságban vannak.

A férjét még mindig nem találják, nagy eséllyel már megölték.

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

magyarnemzet.hu

Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

„Nagyon ijesztő volt” – 2 évesen hall először a siketnek született kislány

KÜLFÖLD

Egy pillanat volt: eltaposta a 2 éves tündéri lányt egy ló

KÜLFÖLD

Két nappal szülés után a temetését kellett szerveznie egy fiatal anyának

KÜLFÖLD

Gyászol a rádiós: 12 hét alatt veszítette el szeretett édesanyját