Létrehozva: 2017.11.07.

Hihetetlen történet: Ötmillió forintot talált vécéjében a magyar tévés

Szó szerint krimibe illõ kalandba keveredett az ismert hazai tévés, aki maga találta meg a szatyornyi pénzt a vécétartályban.

Dömsödi Gábor talán maga sem hinné a vele megesett kalandot, ha valaki csak úgy mesélné neki, pedig a krimibe illő sztori maga a valóság. Az egykori tévés felesége budapesti albérletének szomszédságában még márciusban járt egy csaló, aki hamis aranyröggel házalt.

A szomszéd gyanút fogott, ezért bezárta a férfit a saját lakásába, de az az erkélyen át távozott, és átmászott Dömsödiékhez, ahol aztán elfogták a rendőrök. A szomszéd 5 millióját azonban nem találták meg nála. A mese éppen a napokban vett különös fordulatot, amikor is az eddig előzetesben ülő férfi jelentkezett a közös képviselőnél, hogy rendezné a kárt.

"Először azt hitte, hogy ez őszinte megbánás a részéről. Üzentem is neki, hogy kétszázezer forint volt a bejárati ajtó kicserélése.

Amikor azonban ragaszkodott hozzá, hogy szeretné felmérni a kárt, gyanút fogtam

- mesélte a Blikknek Dömsödi, akinek akkor ugrott be, hogy a kutatás során nem szerelték szét a vécétartályt. Egy csavarhúzóval tért vissza a lakásba, ahol meg is találta az elrejtett milliókat, és értesítette a rendőrséget.

 

origo.hu

Elképesztő siker a történelmi jelentőségű magyar-kínai csúcstalálkozó

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

ripost.hu

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

hirtv.hu

Messzire küldte Zelenszkij az ukrán fegyveres erők volt parancsnokát

ripost.hu

Kijött a nagy korkülönbség? Titokban szakított az újabb sztárpár

travelo.hu

Új szabadidős helyszín nyílik Budapest szívében

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

„Minden művész álma” - Hatalmas megtiszteltetésben részesült a Korda házaspár

HŰHA

Volt kitől örökölnie a szépséget: itt a fotó Kulcsár Edináról és édesanyjáról

HŰHA

Lövésre riadtak egy csendes budapesti utca lakói, Majka "barátja" rántott fegyvert az otthonában

HŰHA

Hatalmas dekoltázst és kocka hasat villantott a TV2 sztárja - Fotó