Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2017.09.05.

Súlyos döntést hozott Varga Viktor, az egész élete megváltozik

Végre megkomolyodik a népszerû énekes? A Ripostnak vallott jövõbeni terveirõl.

Egy álma vált valóra Varga Viktornak! A népszerű énekes, aki az Álomutazó című új szuperprodukció főcímdalát énekli Radics Gigi mellett, sosem volt olyannyira elégedett karrierjével és magánéletével mint most.

Végre sikerült az, amire nagyjából húsz éve várok

- kezdte a %RIPOST%-nak Viktor.

"A Nagy utazás című dalom nagyon sikeres lett, a rádiók is gyakran játsszák, és ez oltári jó! Eddig hiába írtam új dalokat, képtelen voltam túlszárnyalni azt az egyet, amivel a legelején berobbantam a köztudatba. Most jött csak meg az áttörés.

Korábban nem éreztem igazi sikerélményt, és emiatt olyan utakon jártam, amikről már akkor is tudtam, hogy nem vezetnek jóra

- mondta el lapunknak az énekes, aki hozzátette, megváltozott a gondolkodása az elmúlt időszakban.

Azt érzem, ez az év minden szempontból vízválasztó. Átalakult a gondolkozásom, és megkomolyodtam kicsit - de csak egy kicsit

- nevetett Viktor.

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

mandiner.hu

Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

mandiner.hu

Lázár János hazai pályán mosta fel a padlót a gyurcsányista városvezetővel

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Király Linda veszélybe került, el sem hagyhatta az épületet

SZTÁRDZSÚSZ

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria