Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2016.05.25.

Elveszi dögös barátnőjét a TV2 sztárja

Müller Attila és szépséges barátnõje, Larion Zoé két és fél éve alkotnak egy párt. Szerelmük azóta is töretlen, ezért eldöntötték, hogy összeházasodnak.

Müller Attila meghozta élete legfontosabb döntését, és oltár elé vezeti gyönyörű kedvesét, Larion Zoét. Évek óta halogatták ezt a lépést, pedig már első randijuk is nagyon jól sikerült. Azóta mindennap együtt kelnek és fekszenek, sőt az összebútorozással sem vártak sokáig.

"A miénk vicces love story. Egy sajtótájékoztatón ismerkedtünk meg, ahol mindketten kipróbálhattuk, milyen fizikai erőnlét szükséges a rúdtánchoz."

Attila egy akrobatikus mutatvánnyal próbálkozott, amikor véletlenül fejbe rúgta későbbi szerelmét.

"Szerencsére nem történt komoly sérülés, inkább vicces volt, azóta is őrizzük azt a felvételt" - kezdte a TV2-höz nemrég visszatérő Attila.

Még több képért kattints a fotóra!

A kisebb baleset ellenére Zoé rögtön a szívébe zárta Attilát.

Az első randi annyira jól sikerült, hogy reggelig beszélgettünk (is).

"A második napon sem tudtunk meglenni egymás nélkül, aznap is nálam aludt, és eleinte az volt a rendszer, hogy hazaszaladt, átöltözött és ismét randiztunk. A következő héten már sporttáskával érkezett, és hétvégén hazavitte a mosnivalót."

Gyorsan elhatároztuk, hogy összeköltözünk. Azóta együtt élünk.

Persze kapcsolatuk nem volt mindig zökkenőmentes.

El kellett döntenünk, hogy ki lesz az úr vagy úrnő a háznál.

"Zoé kemény küzdőpartner volt, de persze én győztem. Emellett össze kellett állítanunk a saját kis házirendünket, logikusan megterveztünk mindent és a ZoTTi rendszer tökéletesen működik azóta is."

A ZoTTi mi vagyunk. ZO(é-A)TTI. Úgy érezzük mi egyek vagyunk.

- árulta el a műsorvezető, aki párjával a VIASAT3 Négy esküvő című műsorának kamerái előtt mondta ki a boldogító igent a modellel.

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

life.hu

Senki sem tudja ki ő, mégis mindenki róla beszél: fiatal milliárdos lopta el a showt a Met-gálán

magyarnemzet.hu

Egy influenszer már bánja, hogy elment David Pressman vacsorájára

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

"Szeretjük egymást, de idegenekkel szexelünk"

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!

LOVE

„Mink mostanában így” - Vele osztja meg az ágyát Kárpáti Rebeka